Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

kezes. A ísz-mozgalom fejlődésével, a kis parcellák egybetömörítésével a tanyaépületek mindjobban elvesztik eredeti funkciójukat: a lakosság a tanyákról visszaözönlik a falvakba és a mezővárosokba. Az üresen maradt épületeket részben lebontják és bontási anyagából a városban építenek másikat, részben pedig meghagyják: a szükségleteknek megfelelően brigádszállások, sertéstenyésztő, borjúvagy baromfinevelő telepek kerülnek ki belőlük. Közben az egész falukép is megváltozik, különösen az új lakóépületek emelése és a beruházások során; ezt az általános tendenciát röviden így jellemezhetjük: a falu egyre civilizáltabb, városiasabb külsőt ölt; villany, víz, közlekedésbe való bekapcsolódás, középületek stb. jelzik ezt az utat. A faluról hatalmas méretű népvándorlás indult a városok felé, úgyhogy ma már hazánk lakosságának 40%-a városlakó. (A városok gyors felduzzadásának problémáival itt nem foglalkozhatunk, mellőzzük az építkezés terén megmutatkozott osztálykülönbségek elemzését is.) A nagy átrendeződés során tanyaközpontok is alakultak ki és 10 év alatt 120 új község épült, ezek egy része mérnöki tervek, más része spontán kezdeményezések alapján létesült. Az egyéni, családi gazdálkodás megszűnésével nemcsak kint a tanyákon, hanem a zárt falutelepüléseken belül is megváltozik maga a ház, a háztáj és a gazdasági udvar; a ház egész használati rendje módosul, sok melléképület feleslegessé válik. Ennek során a legfeltűnőbb, uralkodó tendencia a lakóépületek mind nagyobb hangsúlya, hiszen leválasztódik róluk a gazdasági funkciók jelentős része. Országszerte ezrével épülnek az új falusi lakóházak, részben saját erőből, részben állami vagy társadalmi támogatással. A faluképben mindmáig uralkodó épülettípus a kis, önálló családi ház, amely ma még a hagyományos és az újabb építőmód és stílusforma határán áll, de a korábban helyi anyagokból, nem egyszer maguk a tulajdonosok által emelt építményeket egyre jobban felváltják a kispolgári villalakások. Ezek az újstílusú házak eléggé jellegtelen, városi-kispolgári formákat másolnak. A kétlaki parasztbányászok típusterv alapján épült házai pl. valóságos „verseny"-ben vannak egymással; különösen a vakolás sokféle: rószaszín, halványsárga, halványzöld, szürkés, halványkék, világosbarna, a feltűnni vágyók sávosan alkalmazzák ugyanezeket a színeket. De ez a módosító kedv vagy törekvés a hagyományos és az ún. típusházaknál egyaránt megfigyelhető: a mérnöki tervek alapján épült, de sablonosnak tűnő házaknak legalább a tornácait alakítják át, fehér falait megfestik, némely túlbuzgó újgazda még a padlót is tarkára mázoltatta. Persze vannak egészségesebb hagyományfolytató jelenségek is: így pl. korábban lokális jellegű volt a csodálatosan szép naturális, tarka virágornamensekkel dolgozó kalocsai falfestés, amely most a megnövekedett igények folytán népi iparművészetté válva egyre szélesebb körben terjed s míg korábban inkább állami és közületi, manapság már magánrendelésre is dolgoznak a népi falfestő művészek. De az