Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

A külön fedél alatt élő, külön háztartást vezető és önállóan gazdálkodó kiscsalád eleinte jóformán csak létszámban tért el az említett nagycsaládoktól, a paraszti életben a polgári egyenlő öröklés elve és egyéb hasonló vívmányok meglehetős lassúsággal jutottak érvényre. A családon belül a polgári tulajdonjog meglehetősen bizonytalan és erősen változékony is volt, egyszersmind egyik kerékkötője a korszerű gazdálkodásnak. Az osztályérdekek szorítójában a vérségi kötelékek kiterjedt rendszere természetesen meglazult, a családi függés, a családfői tekintély, a nevelési-erkölcsi normák sokat veszítettek erejükből. Manapság az új szocialista nagyüzemekben a parasztcsalád csaknem teljesen elveszíti önálló termelői szerepét, tagjai többnyire nem is azonos munkahelyen dolgoznak, de azonos nagyüzemi kereten belül is egyénileg vesznek részt a termelőmunkában. Az összes mezőgazdaságban foglalkozók 20%-a állami alkalmazott, ill. nagyüzemi dolgozó (szak- és segédmunkás, műszaki dolgozó, adminisztrátor). Mindezek következtében gyorsan befejeződik a nők társadalmi felszabadulása, de a parasztfiatalok sem a családi, hanem a társadalmi termelésbe kapcsolódnak bele. Lassanként megszűnik mindenféle társadalmi, vallási, lokális endogámia, az összeházasodásnak sem a parasztság körén belül, sem azon kívül nincs többé különösebb akadálya, így a régi érdekalapokon kötött házasságok egy része válságba került, de az újak is rendkívüli változékonyak még. Sehol nem „törvény" már a birtokelaprózódás elkerülésére vonatkozó egyke, de a mai átmeneti gazdasági helyzet sem jár még együtt egészséges gyermekáldással. A régi polgári-paraszti normák már erejüket vesztették, az új szocialista erkölcs viszont még csak most van kialakulóban. A mondottaknak megfelelően alakultak át a társas érintkezési formák és a különféle népszokások is. A feudalizmus korában még a természet szabályosan váltakozó menete közvetlenül szabta meg a gazdasági népszokások évi rendjét, s ezekbe simult bele a biológiailag és társadalmilag determinált családi szokások köre, mindezeket pedig megszentelte a feudális egyház. A polgári fejlődés idején a parasztélet valahogy kisiklott a természeti és társadalmi felsőbb hatalmak kezéből, a szokásokon belül is több volt az „önkormányzati" elem; a családi szokások egy része, — jelesül a lakodalom, — valósággal polarizálódott: a szegények életük néhány nagy pillanatában a pihenés és önfeledtség e ritka perceiben túllendültek saját szűkös anyagi korlátaikon és a számukra elérhető maximális pompába csaptak át; a gazdag parasztok is pompáztak persze, de számukra mindez már nem az élet néha elérhető nagy pillanata volt, hanem a paraszti lehetőségek csúcspontja, írja erről Ortutay Gyula.

7 Látnivaló, hogy ezeknek a szokásoknak már nincsenek meg a korábbi egzisztenciálisan komoly társadalmi feltételeik, más szóval környeze7. I. mű 24—25.