Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

ezek miatt —, továbbá egy-egy tsz megalakulása után sok kisebb felszerelés, az állatálomány egy része, ezenkívül bizonyos termények, építőanyagok és épületek stb. a nagyüzemi tagok számára feleslegesekké váltak, így a magánparasztok viszonylag kedvező vételáron jutottak hozzájuk. De seregestül lehetne az ilyen példákat még tovább szaporítani. Mindezek és a továbbiak megértéséhez azonban most már elengedhetetlen a szövetkezeti formák pontosabb ismerete. Itt csak utalunk arra a nem jelentéktelen eltérésre, amely az ország különböző fejlettségű vidékein alakult tsz-ek termelékenysége, szervezete s egyáltalán egész gazdálkodása között fennáll (pl. a dunántúli és az alföldi tsz-ek közti különbségek, a tanyák speciális helyzete stb.). Tudnunk kell, hogy nálunk a föld a parasztok tulajdonába került és csak nagyon kevés állami gazdaság létesült a korábbi magánvagy éppen állami birtokok területén. Ezek az állami birtokok központi szakirányítás alatt állnak, állandó, megszabott fizetés, ill. teljesítmény után járó bér illeti meg a dolgozóit. Ezeknek az állami birtokoknak többsége olyan mintagazdaság, amely valamilyen speciális feladatot tölt be (kísérleti telep, erdő, stb.) A többi összes föld a parasztoké. A paraszti földek közös megművelésére az érdekelt felek többféleképpen szövetkezhetnek, tehát a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek több típusuk van: 1. legnépszerűbb kezdő forma az ún. táblás gazdálkodás, amelynél van ugyan közös vetésterv és terület, de a betakarítást még egyénileg végzik. 2. fejlettebb az ún. átlagelosztású csoport (tszcs — termelőszövetkezeti csoport), amelyben közösen művelik a földet, közösen takarítják be a termést, és a jövedelmet a bevitt föld arányában osztják el. 3. a legfejlettebb és ma már szinte kizárólagos forma — az újonnan alakult csoportok sem járják végig az alsóbb lépcsőfokokat, hanem rendszerint azonnal 3. típusú létesül —, amelyben közös a föld, a felszerelés, az állatállomány, a munka; a jövedelem nagyobb részét a ténylegesen teljesített munka alapján kapják, amelynek mennyiségét az ún. munkaegységek szerint mérik; az egy munkaegységért járó bérhányad a tsz-ek jövedelmezősége szerint mindenütt más és más. Minden föld közös ugyan, de Va—1 hold ún. háztáji föld marad, amelyet ki-ki tetszés szerint művelhet és termésével is szabadon rendelkezik. A néprajzi kutatók közül többen azt tartják, hogy a tsz-tagok kollektívája megszilárdulásának legjobb mutatója a közös és a háztáji föld összehasonlítása: ha mindkettő egyforma gondossággal van művelve, a tsz-tagság már teljességgel összeforrottnak tekinthető. A tsz nagyüzemi mezőgazdasági termelést folytat, de ezzel összefüggő beszerzést, értékesítést is bonyolíthat le, sőt lehet saját feldolgozó üzeme is. Az állatállomány természetesen szintén közös, családonkint azonban megmaradhat. 1 tehén, 1—2 borjú, 1—2 anyakoca, évi 3—4 hízó, 5 juh, valamint korlátlan számú baromfi és egyéb kisállat. A tsz-nek is vannak mezőgazdasági gépei, de a legtöbb erőgép az országot arányosan behálózó állami gépállomások keze-