Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

fogás és idejében jött állami segítség. A mozgékony, vállalkozó szellemű és gazdaságilag erősebb kézépparasztok helyenkint megpróbáltak kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve különféle termelő, fogyasztó és egyéb szövetkezeteket alakítani, de ezek a parasztság egyes csoportjaira, sőt azon belül is egészen szűk körre korlátozódó törekvések már elkéstek: a termelés és elosztás kérdéseit csak generálisan lehetett megszervezni. Csak átfogó rendezéssel lehetett a „parasztkérdést" megoldani, tehát jelen viszonyaink közt az aránylag már fejlettebb ipart termelékenységben megközelíteni, világpiaci árakon és versenyképesen termelni, ezzel egyidejűleg betömni az évezredes szakadékot a város és a falu között, "lerombolni az egy évszázad alatt elég magasra emelkedett válaszfalakat a parasztságon belül. És mindehhez az eddiginél jóval kevesebb emberre, de sokkal több szakemberre és gépre volt szükség. Történelmi fejlődésünk „alaptörvényéből" következően előbb lassan, vontatottan és meglehetős ellentmondásokkal, valamint viszszaesésekkel kezdte bontogatni szárnyait a közös gazdálkodás, hogy aztán a 60-as évekre viharos, szinte elemi erejű gyorsasággal általánossá váljék. Ismét új szakasz kezdődik tehát a magyar parasztság életében: új és minden eddiginél döntőbb szakasz, amely átalakítja a parasztság egész életformáját és kultúráját, a régi értelemben vett parasztság lényegeben meg fog szűnni! E világviszonylatban érvényesülő történelmi szükségszerűség megérdemli behatóbb figyelmünket, kérdéseit legutóbb Erdei Ferenc foglalta össze/' Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy manapság a mezőgazdasági termelés terén vagyunk olyan forradalmi átalakulás tanúi és részesei, amilyen jóval korábban már az iparban lezajlott. A termelés technikáját és módszerét tekintve ma a „keleti" és a „nyugati" fejlődés között kétségkívül sok a hasonlóság, ám a kapitalista és a szocialista út társadalmi szempontból merőben ellentétesek. A korábbi, nagyrészt önellátó, kézműves jellegű és családi munkaszervezetre épülő mezőgazdasági termelés lényegében meg fog szűnni, átadja helyét ipari technológiával termelő, területileg és üzemileg specializált mezőgazdasági termelésnek, amelyben már nem parasztok, hanem mezőgazdasági szakmunkások dolgoznak. Más-más előjellel ugyan, de az üzemek mindkét rendszerben koncentrálódnak, a mezőgazdaságban dolgozó népesség száma is, aránya is rohamosan csökken. A tudomány — főként az iparon keresztül — valósággal forradalmasítja a mezőgazdasági termelést: a gép segítségével a munkafolyamatok többségét mechanizálja, ill. magát a növénytermesztést kémizálja (szelektív gyomirtás, tápláló vegyszerek stb.), csökken a helyi, növekszik az iparilag feldolgozott takarmány felhasználása, ún. monokultúrák és nagyméretű állattenyésztő 4. A mezőgazdaság jelenkori fejlődésének főbb jellemzői — Valóság, 1961. 2. sz. 12—19.