Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

odatartott. Észrevették a juhászok, hogy egy rém nagy kutya megyén erre. Mindjárt szamárhátra ültek, hogy az ű kutyáikkal el akarták fogatni a nagy komondort. Igen ám, de amint megérkeztek a nagy juhászkutyák, Mónár János uram elkezte üket erre-arra hajítgatni. Méghogy megérkeztek szamarakkal a juhászok. Mónár„János uram odament a számadókho, csóválta a farkát, fülit. Megörült oszt a számadó: — Aj, de gyönyörű nagy állat! Hát még hogyha farkast fog! Elmentek a tanyákhoz, eljött az ebédidő, hozzáfogtak ebédelni. A kutyáknak is enni adnak a kutyaedényekbe, de Mónár János uramnak nem kellett az ennivaló. Még ilyen úri kutya, még olyan úri kutya, beszédek törtíntek a juhászok között, de Mónár János uram, a nagy kutya odament, és hozzáfogott oszt ebédelni. Mert hogy ki ne felejtsük belőle, a kutya csak úgy viselkedett, mint emberkorába, csak beszélni nem tudott. Leszállott az este, a soros juhászok körülfogták a birkát az ű kutyájaikkal. De mán elaludt az őrszem, aki őrizte vóna a nyájat. Mentek oszt a farkasok hordani a birkát. Mónár János uram nem engedte. Amikor ugrott ki a farkas a birkával, fojtotta meg a farkast. Majd mikor megvirradt, annyira felébredt az őrszem, aki ott őrt állott, hogy látja, hogy az erdőbe fele egy nagy csomó birka csomóra van ott rakva. Mindjárt köti fel oszt a többi juhászt, számadót. Mennek osztán oda. Hú. biztosan a kutya fojtogatta meg űket. Majd mikor majdnem odaérnek, hát Mónár János uram, a nagy kutya odaugrik a birkacsomó közzé, és kihoz egy farkast alúla. Mert amikor ugrottak ki a farkasok a birkával, akkor fogta meg Mónár János uram a farkasokat. Odahordta csomóba üket, a döglött birkákkal meg betemette űket. Meglett oszt a nagy öröm a számadónak is, juhászoknak, hogy micsoda kutyájok van nekik. Igen ám, de híre ment, hogy ennél meg ennél a juhásznál egy óriási híres kutya van. Eljutott a hír királyhoz is. A király oszt felkereste a juhászszámadót. Elment, hogy neki szüksége vóna arra a kutyára, de azt mondta a juhász, nem akarja, nincs annyi pínz! A király meg nem alkudott véle, úgy tett, hogy hazamén, és elrendeli, hogy vigyék haza azt a kutyát űhozzé. Mert a királynak vót egy felesége mán állapotos akkor. Mán akkor a harmadik gyereket szülte vóna. Kettőt, amint megszülte, mindig ellopták iccaka, akármennyi katonaság vót ott. Ahogy elhaladt a király a számadótól, egyszer hallja a kocsis, hogy milyen nagy kiabálások vannak. Visszanéz, jelentette oszt a királynak, hogy szalad a kutya utána, azér jönnek a juhászok szamárháton utána. Ríi