Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

pusztítsák el!" Azt írta a feleséginek a kereskedő: „azonnal fejeztesse le, vagy zárja le a pincébe, ha hazamegyek, akkor kivígeztetem'.' Ezek meg a levelet megfordították. Írtak neki egy másik levelet: „Azonnal feleségem a jány ómmal hívassál papot! Azonnal esküdjenek, meg a gyerekek!" Búcsú meg vitte nagy örömmel a levelet. Nem tudta, hogy mit visz. Mikor beköszönt a következő faluba, persze megismerte a ján. Mondta, hogy megjött Búcsú. Átadja a levelet a nagyságos asszonynak. A kereskedő felesíge meg olvassa a levelet. Bele vót írva: „Megengedtem Búcsúnak. Papot hivassál! Esküdjenek meg! Én is haza fogok menni az esküvőjökre!" Hát a felesíge a kereskedőnek mindjárt papot hívatott, a jány nagyon örült, hogy összeesküszik a fiúval. A kereskedő meg hazaérkezett. Ott vót a sok vendégség ugye hát. — Mi van itt? Mi van? — Hát — aszondja —, te írtad a levélbe, hogy hívassam a papot, hogy esküdjenek meg a gyerekek. Hű, a kereskedő akkor mondta, hogy nem küldött ilyen levelet. Most már megvárta, hogy az esküvő elmúljon. Elmúlt a lakodalom. Előhívatta üket. A jányát megmocskolta. Búcsúnak meg azt mondta, hogy addig ne jöjjík, míg meg nem tudja, melyik a szerencsés órája. Ezt mondta Búcsúnak. Búcsú elpakolt szípen. A jányát meg levetkeztette a kereskedő. Szógálónak tette meg, amiért azt merte tenni. Búcsú elindult. Ment Búcsú, mendegélt hetedhét országon, még az Óperenciás tengeren is túl járt. Ment, mendegélt. Eljött egy királyi várho. A királyi várba vót egy szógálója a királynak. Meg vót egy ídes kisgyermeke, jánya. A szógáló kocsizott a kis kocsiba. Vitte a kisgyermeket a szógáló a parkba. Ott letette a hűvösre. Azt a kisjány elkezdett sírni. Aszondja a szógáló: — ördög vinne el! Mindig sírsz! Az ördög meg, kérem, megfogta. Elvitte a jánt. A kocsibú a ján elveszett. A király megtudta, hogy Búcsú miér vándorol. Szerencsés óráját keresi. Meghagyta neki, hogy tudja meg: neki van egy jánya. A jány a kocsibú eltűnt. A jány hova lett a kocsibú. Ki vitte el? A Búcsú magára vállalta azt is, hogy ezt is megkérdezi. Ahogy ment, mendegélt, megint hetedhét országon keresztül, beért egy rengeteg erdőbe. Odaért egy kunyhóhoz. Lakott ott egy ősz remete. Oda bekopogott Búcsú. — Hát aztán: — Jó napot, öregapám! — Adjon isten fiam! Hun jársz te itt, ahun a madár se jár? — Hát keresem, hogy melyik a szerencsés órája, aki azt megtudja mondani.