Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Igen ám, mikor a király odament, odarendelte a részeges katonát magához, kérdezte az ezredestől, hogy hol van. — Benn van az istállóban valahol! Azonnal szaladtak: — Gyere, aszondják, a király hivat! — Szent Isten! A király is tudja, hogy iszok? Amikor bement a részeges katona, azt mondta a király, a Károly: — János, levetkezni! Majd az ezredeshez fordult: — Ezredes úr, magának is levetkőzni ! Hozták az ezredes úr ruháját, az ezredes úr meg tessék felvenni János ruháját! Így mentek aztán a vendéglőbe. Lujza ezt meglátta, hogy az ezredes a részeges katona ruhájába jön, és a katona a férje ruhájába. De mán akkor Károly elküldött néhány embert, hogy Lujza el ne veszítse magát. Jönnek. Károly meg fújta a nótát, amit ők ketten költöttek. Ebbűl tudta meg Lujza, hogy Károly bosszút áll. Károly jött lúháton, a részeges katona meg ezredesruhába. Lujza le akart ugorni az emeletről. Igen ám, de négyen megfogták Lujzát, és nem hagyták, hogy elpusztítsa magát. Mikor elmentek. Károly elítélte az ezredest. Azt mindjárt fűbe lövette. Lujzát meg nád közt elégette. Ha el nem égett vóna, az én mesém is tovább tartott vóna! BÜCSÜ Vót egy gazdag kereskedő. Ez a gazdag kereskedő elindútak a felesígivel, mentek búcsúra. Egy búcsúnap vót. Oszt ahogy az úton mennek, tanáltak egy elveszett gyereket. Olyan kisgyermeket tanáltak, aki nem tudta megmondani, hogy hogy híjják, hogy hova való. Nem tudta megmondani. A kereskedő elvitte haza a felesígivel a kisgyermeket. Vót nekik is egy kis családja. Egy kisjánya. A tanált gyereket, kisfiú vót, Búcsúnak nevezték. Búcsún tanálták, hát Búcsú leszel! Azt mondta a kereskedő a gyereknek. Nőttek, nevekedtek a gyerekek. Iskoláztatta a kereskedő. Utoljára azt látta, hogy férj, feleség lesz Búcsúbúi meg a jányábúl. Mer a két gyerek egymásnak hű szerelmet esküdtek. Majd egymásé lesznek. A kereskedő meg nem tűrte, hogy a jányát ilyen jöttmenthez adja. Ük neveltík, menjen dógára a fiú! Kimondta a kereskedő, segédeinek, szógáinak, embereinek, hogy: — Búcsút pusztítsátok el! Vigyítek ki az erdőbe! Búcsút megsajnálták a szógák. A fiút nem lűtték agyon, se nem akasztották fel, hanem egy vékony fát lehúzták. Búcsút a fához kötöttík az emberek. Odakötöttík. A száját meg bekötöttík zsebkendővel. Akkor a fát fölengedtík, hogy Búcsút egye meg a varjú, de ne az ű lelkiken száradjon a halála.