Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)
gyíkkirály mindjárt a nyakát megkente, összeragasztotta. Hát a szája hátul vót az egyik gyereknek. Rögtön levágta a gyíkkirály, összeragasztotta. A két kisgyerek felkőtt. Mán három-négy évesek vótak a gyerekek. Szípen beszílgettek. Azt mondta a gyíkkirály: — Na, fiaim, itt van nektek egy gyönyörű szíp alma! Itt van egy varázsvessző! Most ha erre az almára ráüttök, ebbűl az almábúl olyan gyönyörű palota lesz, sarkonforgó, hogy tizenkét órakor tizenkettőt a maga sarkán mindig megfordul. És abba lesz enni-inni való! Ki lesz írva, hogy enni-innivaló kapható! De senkitűi pízt el ne vegyetek! Adjatok szállást kódusóknak, utazóknak, mindenfíle nípeknek, de fizetést nem szabad elvenni.-Most kőtsétek fel idesanyátokat! A gyerekek kőtik: — Idesanyám, keljen fel! — aszondja. Az asszony csak nízett: mi van, ki szól űhozzá. Akkor a két kisgyerek megfogták az almát. Az aranyvesszővel odavágott az egyik. Egyszerre egy szíp palota lett. Háromszázhatvanhat ablak vót rajta, ahán nap van egy esztendőben. Osztán étel-ital, minden kapható vót ingyen. Hát másnap reggel a király nagy vadászatot tartott. Háromszázan hajtották az erdőt. Elkezdett futni a kutya. Nagy szűkölís vót az erdőbe. Suhognak, hajtják az erdőt. Mikor kiírnék a másik ódáira, ippen tizenkét óra vóna. Hajtja a vadat a király: — Ki mert az ű fődjire ilyen szíp kastílyt építeni? Hát űk ilyet nem láttak. Háromszázhatvanhat ablak vót rajta. Háromszázhatvanhat szoba benne. Tizenkét órakor tizenkettőt forgott maga sarkán a kastíly. Níztek szíj jel: ippen a király előtt állt meg. Ki vót írva: enni-innivaló, minden kapható! Gyerünk befele, hajtók! Mindenki evett-ivutt. A király meg nem gondolt az ű felesígivel. Elment a kaszatömlöcbe, meghalt. Igen kérem, a király bement, megebídelt, elbeszílgetett. Ivutt. A király lefeküdt a díványra. Azt mondja a két gyereknek az anyja: — Várjatok, fiaim! Gyertek csak ide! Azonnal, fiaim, azonnal kést hozzatok! Három aranykést! Itt van az édesapátok! A csizmaszárba dugjátok bele a három kést! Na, fiaim, ha felkelnek, ha fizetni akarnak, nem tartozik itt senki sem. Mikor elmennek, kérdezi a király: — Mivel tartozunk? — Nem tartozik itt senki sem, de lopás törtínt! — Lopás törtínt? — Három aranykés elveszett. Levetkeztettík az embereket. Nincs! — Felsiges király, tessík levetkezni! Megfogták a királyt. Húzták a csizmát, hát csak úgy potyogott le a három kés. — Hát én pedig nem loptam el! — Én sem öltem meg a családomat! Fel sem ismered a családodat!?
