Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Harmadik este a király lehúzta a jány ujjárúl. Gyűrűt cseréltek. Táncoltak. A királynak a jány gyűrűje ippen a kisujjára ment. A jánynak meg a gyűrűsujjára vót jó. Reggel, mikor a király fizetett, a jány csak elszökött tülle. Hú, akkor a király olyan beteg lett, hogy alig tudott hazamenni. Lefeküdt. — Anyám, Seprűvárnak hollatta hírit? Na, anyám, elvitte a jány a gyűrűmet! Mi lesz velem? — Nem baj, fiam — aszondja —, majd megtalálod! A király fekvőbeteg lett. Feküdt a király. Kint űk addig a szakácsníval a jány főztík a kávét. Aszondja a szakácsné: — Szűrd le mán a kávét a felsiges királynak, tedd a tálcájára, én meg viszem be a reggelijit. Csak — aszondja — vigyázzál a kávéra, be ne ugorjík valami! A jány szípen szűrte le neki a kávét. Belehánta a kiflit. Szakácsné meg vitte a tálcán be. ISSZA a király a kávét. Egyszer a kanalán van a gyűrű. — Szakács néni, szakács néni! Hogy kerül a gyűrű a kávémba? Jaj — aszondja —, megmírgeztik a kávémat. Vígé az Hetemnek! Hogy kerül a gyűrű a kávémba? — Felséges királyatyám — aszondja —, az a tetüköntös jány, az szűrte azt a kávét! Na, a jány akkor kiszaladt ám. Mán akkor felöltözött szíp aranruhába. A király felugrik az ágyrúl: — Na, szívemnek szíp szerelme, én a tiéd, te az enyém, ásó-kapa, nagy harang válasszon el egymástúl minket! Esztendőre megvót a lakodalom. Ettek-ittak, múlattak. Esztendőre született neki két szíp kisgyermekek. Aranyfoggal, aranyhajjal. De megmondta a királyné a férjinek, hogy az apja meg fogja ütet keresni kódusruhába. De semmiféle kódusnak szállást ne adjanak. A király olyan jószívű vót, hogy aki szállást kírt, szállást adott mindenkinek. Majd egyszer hatvan-hatvanhat íves vín apja addig vándorolt, hogy utoljára rálelt a jányára. Egy kódusruhába őtözött a pap fel, és ment kódulni a királyho. És megismerte a jányát. A jány is megismerte, hogy ez az ű apja. A királynak ezt nem tudta megmondani. — Szegény kódus vagyok, az éjszakára szállást kírnik. Megpihenhetník? Megalhatník? — Jó van. Rendben van. Olyan jószívű király vót. A kódus beméh a sarokba. Ü ott alszik. Éccaka, mikor lefeküdtek, az asszony indult az ágyho. Az aszszony ringatta a két kisbabát. Ringatta űket. A gyerekek mán kétévesek vótak. Háromba jártak a gyerekek. Iccaka felkél a kódus, elveszi a cigánynak a késit, szípen odamegy a sarokba. Mind a két kisgyereknek levágta a nyakát. Akkor a vires kést odadugta a jányának a feje alá. Mer ű külön feküdt. 34 I