M. Kiss Pál: Jankó János (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 29-30. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
humoráért és tősgyökeres magyarságáért. Beszterce ostromához és a Kísértet Lublón című kötetéhez készített rajzokat. Szinte megszámlálhatatlan más illusztrációinak a száma. Kötetek jelentek meg anélkül, hogy a közönség tudta volna, hogy azokban a jó humorú rajzok Jankó János leleményességét dicsérik. Illusztrációin, mint egyéb rajzain is a nézőt megragadja a képzelet frissesége, a jelenetezés élénksége. Minden elgondolt téma cselekménnyé válik kezében. Alakjai típussá alakított jellemek, arcukra kivetítődik benső énjük, de igen karakterisztikusak taglejtéseik is. Kevés megszakítással, negyven évig élt Jankó a nagyvárossá fejlődő Budapest lüktető szabadversenyében, nagy küzdelmet folytatva a megélhetésért. Erőfeszítése nem lankadhatott, sőt fokoznia kellett teljesítményét, mert egyre nagyobb iramra volt szükség. Valósággal félt a nyilvánosságtól, a népesebb összejövetelektől, az ún. társasági élettől — ő, akinek rajzai a legszélesebb körű nyilvánosság előtt szerepeltek. — Álmairól és terveiről még barátai előtt is hallgatott. Nem kürtölte világgá, hogy időről időre milyen képeken dolgozik. A hírnév és az ünnepeltetés helyett egyszerű családi körben kereste minden boldogságát. Jó férj és jó családapa volt. 91 Két lánya és két fia közül Jánosból tudóst, Elemérből, ki már kisgyermek korában is örömest rajzolgatott, művészt akart faragni. 92 Ragyogó színekkel rajzolta maga elé fia jövőjét. A müncheni Akadémiára küldte s az ifjú karikatúráit a Fliegende Blätter is közölte. Megvolt benne a szatirikus hajlam s az a tehetség, hogy rögtön észrevette az adott helyzet fonákságait, nevetséges voltát. Sajnos betegsége megakadályozta a továbbjutásban s midőn öngyilkosságot kísérelt meg s fél szemét elveszítette, az apa bánata egyre mélyebb lett. Kezeltette, ahogy csak tehette, de minden hiábavaló volt. 1892-ben Münchenben meghalt. 9 ''' Az egyébként erős fizikumú Jankó szíve és kedélye ekkor végképp megtört. A 90-es évektől kezdve már súlyos betegen rajzolt. Nevével ezután egyre ritkábban találkozhatott a közönség. A túlfeszített munka és a folytonos töprengés annyira megviselte egészségét, hogy végül is teljesen aláásta életerejét. 1896-ban halt meg. 9/ ' Jankó János legfőbb óhaja volt mindenkor az Alföld népét ábrázolni életképekben, a megélhetési gondok azonban a karikatúra felé sodorták. így lett ő ennek a műfajnak magyarországi megteremtője és hosszú időn át szinte egyetlen képviselője is. Karikatúráiban nem olyan moralizáló, mint Hogarth, s nem készített olyan harcos, szatirikus rajzokat, mint Daumier. Egyéniségében a metsző gúnyból vajmi kevés volt. Rajzai kedélyesen, derűs humorral idézik fel a múlt század elsüllyedt magyar világát. Műveinek legfőbb értéke nem rajzi és festői kvalitásaiban, hanem kitűnő meg91 Magyarország és a Nagyvilágban Hermann Ottó cikke Jankóról. 1878. 776. 92 Fővárosi Lapok, 1896. márc. 30., Takács 7. 93 Szana 91.; Takács 7. 94 Faragó 346—347,; Fővárosi Lapok, 1896. márc. 30.
