Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

A szalma trózsákot kilökték az ágyból, és Geszti belehasalt az ágyba. Persze ráraktak paplanokat, meg párnákat, a csaplárosné meg ráfeküdt. De nagyon betegnek tetette magát. — Nyögjön nagyon, és ha kérdik a pandúrok, hogy Geszti mikor vót itt, hát mondja, hogy ezelőtt öt nappal. Oda is mentek a pandúrok a csaplárosnéhoz. Mondják neki; — Jónapot kívánok Erzsi. — Mert sokszor hallottam az apámtól, hogy Erzsi vót. — Szóval jónapot Erzsi néni. Kérdezték tülle, mi újság, mikor vót itt Geszti Józsi. Mert akkor is ütet halászolták. — Hát ezelőtt négy-öt nappal. Azóta nem láttuk híre nyomát sem. — Hát pedig mink most ütet halászoljuk, mert igen nagy bajt csinált a járásunkban. Na de azt mondja; — Csaplárosné, ha nem vót itt mostanában, aggyanak egy pohár bort, megisszuk és megyünk is. Mikor oszt elmentek, Geszti is kijött. Akkor elővezette szürke lovát, felült rá és úgy dalolta ; „Geszti Jóskát két pandúr keresi, örökösen csak a nyomát lesi. Esik eső a szürke lovára, De Jóska bort iszik a Koponyába." Megfordult nem egyszer Szatmár megyében is. Az Erdőhát, Rozsály, Gacsály, meg a ricsei erdők a Sűrű erdő, jó búvóhelyet adtak. De el került Szatmár és Nagykároly környékére is. „Még a húszas években történt ez. Hallottam, hogy a Károlyi grófnál Szatmár megyében Nagykároly körül egy Murányi nevű volt a tiszttartó. Télbe kiszánkózott a mezőre. Vitte magával a hétéves kisfiát is. A béresek éppen trágyát szórtak széjjel a havon, szekérről. Vót ott sok béres. Lehetett ott húsz szekér is. Egyszer csak odajön egy ember, cifraszűr a nyakában. Lehajítja a szűrt magáról, egy bérestől elkapja a villát, s nagy szorgalmasan kezdi a trágyát széthányni. Ez a hatvanas évek elején a Bach korszakban történt. Pár perc múlva egy zsandárjárőr közeledett. Ezek vasasnémetek vótak. Rézcsákóval, jobbanmondva réz sisakkal. Nem mondjuk azt csákónak a gutta üsse meg. Csákó az az én fejembe vót, mikor huszár vótam. Nem illett csákó a vasasnémetek fejibe. Nagy kétfejű sas rajta elől. Egyenesen a tiszttartóhoz mentek. És a járőrvezető, egy tiszt valószínűleg ismerte a tiszttartót, mert üdvözölte. Megkérdezte tülle, — nem láttak itt egy csavargót? Mert úgy tudjuk, hogy erre jött. Hát persze a tiszttartó nemmel felelt. — Nem láttuk. De a „csavargó" a betyár, a trágyát hányta. A tiszttartó nagyon jól látta, hogy ott van, de nem árulta el. Hazafiságbúi tette. Majd mikor oszt a csendőröknek nyoma veszett, Geszti Józsi odament a kocsiho', a tiszttartónak megköszönte a jóságát. S azt mondja a tiszttartó neki;