Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

Nem is lett volna ő elrontója a katonaéletnek, de sehogysem tudott megbarátkozni a kétfelé kacsintgató sassal. Munkában meghajlott hátú idős emberek emlegetik is, hogy Pista már akkor megmondta, mikor útnak indultak, hogy: „Akkor sem nyűném el a császár katonabakkancsát, ha vászonból vón a feje, papír a talpa. Inkább leszek betyár a pusztába, mégsem leszek a császár katonája." Nem is lett. No de ezt már ismerjük. Aztán ilyen volt Fábián Pista is. Számára a Nagysárrét mocsaras, nádas világa adott menedékhelyet. Estenkint pedig a nádi tanyákon öreg pákászok pislákoló rőzsetüze mellett szárongatta ázott ruháját. Keserves kenyerét bújva lopták ki a nádas szélére, de nem állott kötélnek. Így a többiek is, Kiskunságtól Nagykunságig, a Sárrét, a békési nádasok, Hortobágy vidéke mindenütt nyújtott több-kevesebb időre a szegénylegénynek otthont. A szabadság képviselői voltak ők az elnyomott néppel szemben. Mert ők ki merték mondani a szorongatott szegény nép igazságát. Szemébe merték mondani az uraknak, hogy csak abból vesznek le egy keveset, amit a szegények verejtékéből összeharácsoltak. Ezért pártolták, ezért segítették, ezért bújtatták őket. Ezért adták egy karéj kenyerük felét is oda, ha úgy jött sora. Nem csoda hát, ha nagy íróinkat, költőinket is megihlette a betyárélet, s megrázóan szép írásokban, költeményekben foglalták össze, örökítették meg a betyárok életét. Jókai Mór a nagy mesemondó, Móricz Zsigmond, Arany János, Petőfi Sándor, és még sokan mások szenvedélyes szeretettel idézték a betyár alakját. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora élő alakká nő a sorok között. Petőfi és Arany tolla legendássá növeszti a betyár alakját. De megihlette dalköltőinket is a betyár, s ma már több széleskörben elterjedt dal hirdeti, hogy a dalköltők a betyárnótákban útat találtak a nép szívéhez. Pár hónapja a Kiskunságon jártam a betyárok nyomában. Nagy területet bekalandoztam. S a betyáremlékek egész sorát idézhetném. De talán majd erre is sor kerül, ha hamarabb nem, a betyáréletről megjelenendő könyvemben. Egy napot töltöttem a Kiskunfélegyházi Múzeumban. Itt nagyon sok betyáremléket gyűjtöttek össze. Megvan többek között pl. Rózsa Sándor nyerge, mely valóban az, hiszen hivatalos okmányok igazolják. De ugyancsak megtalálható itt Veszelka Imrének, Rózsa Sándor jobb kezének néhány felszerelési tárgya is, több apró emlék között. Nem hallgathatom el véletlen szerencsémet sem, mely eddig kevéssé, sok tekintetben egyáltalán nem ismert adatok birtokába juttatott. Egykorú fényképész által készített betyár-portrék nyomára akadtam. Majd sikerült is ezeket a fényképeket megszereznem. Legtöbbjük szűrben vagy bundában van. Mint a fényképek mutatják, arcuk nem túlságosan gondozott. De nem marconák. Van valami különös tekintetükben. Némelyik arcán a rettenthetetlen akarat tükröződik. Külön érdekes téma lenne egyszer ezeket a képeket közreadni, hogy az érdeklődők jobban megismerhessék őket. Talán erre is sor kerül egyszer. Azonban nem vágok elébe saját magamnak. Ügy hiszem lesz még alkalmunk ezekről bővebben beszélgetni.