Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

— Hol vagy te ördög, vagy jóféle vagy. — Nem a. Én vagyok Geszten Jóska. Akkor összemarkoltak. De az is erős ember vót, a gazda is. For­gatták* egymást, ahogy összefogóztak. Leestek a padról mind a kettő. Ott váltak szíjjel. Majd oszt Geszten elment dógára." így aztán Jós­ka nem maradhatott Bátorban. Az erdő, a mező adott számára szál­lást. „Akkortájt a gazdaasszonyok fóttyával vittek enni. Bizony Jós­ka gyakran elvette tüllök a szilkét." Sokat éhezett. „Pedig har­minckét éves koráig igen rendes, becsületes szegényember vót. A két sódar vitte bele a betyáréletbe." „Hanem nagyerejű, derék embernek mondják. Itt is kerültek neki emberei. Még azt is beszélték rúla, hogy száz meg száz állapotos asszonybul kivette a gyereket." Mert azt tartja a hiedelem, hogyha terhes asszonyból kiveszik a gyermeket, s aki annak „nevetlen" vagyis gyűrűs ujját elégetni, vagy magánál hordja, akármihez hozzányúlhat, nem veszik észre. Beszéli az öreg Nagy Pál Nyírbátorban. Bátorsága odáig ment, hogy fényes nappal is bemerészkedett Bátorba. „Itt a vasút uccába vót egy rőfös. Egyszer is bement a botba, azt mondja a botosnak: — Aggyon egy őtözet ruhát a feleségemnek. De vegye ma­gára, mert épp olyan állású a feleségem, mint ön. Fel is őtözött a botos fejjércseléd ruhába. Jóska meg ki markolta a pénzt a fiók­bul, kilépett az ajtón. Egyenesen a piacnak tartott. A botos meg szaladt utánna. Rettenesen kiabált, hogy fogják meg azt az embert. Jóska meg mondta, hogy azt fogják meg, tán megbolondult, hogy fel van őtövze fejjércseléd ruhába. Mire a sokaság összeszaladt, Jós­kának bottal üthették a nyomát". Majd fgy folytatja Kelemen János. „Azut meg micsinált? Egy úrnál bement. Azt mondja a kocsisnak: — A legszebb lovat nyergeld fel. Felnyergelte a lovat. Jóska felült. Azt kérdi, hogy ; — Az úrnak mék az ablakja. Mék ablakon kell beszólni? A kocsis elment vele. De ű mán lúháton ment. Megkopogtatta az ablakot. Kérdi az úr; — Ki az? — Én vagyok Geszten Jóska. Viszem a legszebb lovadat. — Vigyed Jóska, csak valami hibát ne csinálj az udvaromon." „Ekkor-tájban a Tüviskesen tanyázott. Ott olyan sűrűség vót. Ezt a mostoha apám mondta. A Tüviskesen olyan sűrű erdő vót, hogy négykézláb kellett menni." Hej de sokszor elgondolhatta magá­ban ekkor Geszten Jóska; „Zúg az erdő, fúj benne az őszi szél, Fáj a szívem, kivül belül alig vér. Meghalok én nemsokára úgy érzem, Jaj Istenem, szabadítsál meg engem."

Next

/
Oldalképek
Tartalom