Ifj. Bartók Béla - Vargyas Lajos: Bartók Béla Békés megyei kapcsolatai - Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 24. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

Vargyas Lajos: Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban

lolt, hanem talán még nagyobb tömegben műdalt is — magyar nótát, csárdást, hallgatót — sőt egyéb műzenei eredetű dallamokat is. S hol van még az egyházi népének óriási anyaga! Mindezt tekintetbe kell venni, ha meg akarjuk ítélni, mennyi dallam él az emberek emlékezetében egy-egy faluban, hasonló fejlődési fokon. A magam táji tapasztalata — három hónapi gyűjtés alapján — az, hogy kb. 1200 dallamból álló énekkinccsel kell számolnunk egyetlen 400 lelket számláló községben. A hasonló részletes, minden népi és nem-népi műfajra kiterjedő gyűjtés románok közt — Brailoiu nemrég megjelent fogarasi falumonográfiája szerint — kb. 150 dallamra rúg egy átlagos fejlettségű, erdélyi román faluban. A társadalmi fejlődéssel, a műveltség komplikálódásával, különböző időből származó zenei stílusrétegek egymásra torlódásával, egymás mellett való őrzésével áll elő az a nagy dallamkészlet, amit az alföldi falvak fenti számai mutatnak. Ez tehát egyfelől Bartók munkájának ,azon belül békési gyűjtésének eredménye: látjuk belőle a „mai" helyzetet, le tudjuk mérni vele a fejlődés élén járó alföldi magyarság műveltségi helyzetét. Van azonban más jelentősége is az alföldi anyagnak még a régi viszonyok megítélése szempontjából is. Ujabban egyre szaporodnak az olyan eredmények, amelyek az alföldi, régi hagyomány vezető szerepét igazolják a peremvidékekkel szemben. Ilyen eredmények a népzenekutatásban is jelentkeztek. Bartók annak idején, mikor első rendszerezését készítette könyvében, leírja a magyar népzene dialektusait. Egyik megkülönböztető sajátságnak tartja a dallamok főzárlatának különbségeit. Minden négysoros dal ugyanis két fő részre tagolódik, mely egymást mintegy kiegészíti: az első két sorra — ennek végén levő zárlatot nevezzük főzárlatnak, mivel két egymásnak szinte felelgető részre osztja a dallamot — sa harmadik-negyedik sorra, végén a dallamot befejező végső záróhanggal. A főzárlat az egyes területeken különbségeket mutat. A Dunántúl igen gyakori, hogy már itt, a dallam közepén lehanyatlik a dallamvonal az alaphangra, s ezzel előlegezi a végső záróhangot {a g-t). Erdélyben a moll-tercen (b-n) állnak meg leggyakrabban a dalok a második sorvégen, az Alföldön pedig leggyakoribb az ötödik fok ezen a helyen (vagyis d a g-re transzponált lejegyzésben). Bartók a maga empirikus-objektív gondolkodásának megfelelően mindenütt statisztikát készít, megállapítja, a típusok számszerű arányait, s annak megfelelően dönt az elsőbbség kérdésében. Minthogy sokkal több régi dallamban található b (vagyis 3. fok) a főzárlatban, mint d (vagyis 5. fok), kimondja, hogy az első az általános, az az eredeti, s nyilván később csúszott fel az Alföldön az ötödik fokra, tehát későbbi változás állt be a dallamvonalban a Dunántúl pedig le az első fokra. Igen ám, de nem számolt avval, hogy ezt az arányt azért kapta, mert lényegesen több erdélyi régi dal gyűlt össze, mint alföldi; számszerű alapon tehát csakis az erdélyi sajátság javára dőlhet el a kérdés, még ha történetesen nem is volna eredeti. Ez azután be is igazolódott. Amint alaposabban megismertük a kvintváltó dallam-