Erdei Aranka: Adatok Körösnagyharsány parasztságának történetéhez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 23. Gyula, 1961)

lés tárgyalásaira földesurak útján eljuttattak.

48 A behódolás után sem szakadt meg a kapcsolat a régi földesúrral, itt is, mint az ország más területein, a kettős adózás rendszere alakult ki. Harsány sorsát nem választhatjuk el a többi hajdú városétól. Török uralom alá kerülésük után is kapcsolatban maradtak az erdélyi fejedelemmel. Boldvai Márton széhelyhídi várkapitánynak a fejedelemhez írt levelei világítják meg, hogy miképpen alakult a XVII. század második felében a hajdú városok helyzete. Boldvai Mártonnak, mint a Várad szerepét átvevő Székelyhíd parancsnokának, az volt a feladata, hogy a fejedelem számára való adózást az elvesztett bihari területekről is biztosítsa. 1664-ben panaszképpen írja a fejedelemnek, hogy „hajdú városok nemigen akarnak bedézmálni, most olyat írnak, hogy az tavaszszal nagyságod parancsolatjából vetettem volt fel egy-egy tallért reájuk ... és egy köböl búzát tíz emberre az akkori vár szükségéhez képest." A hajdúvárosok arra hivatkoztak, hegy már „megsumáltak"; tiltakoztak az újabb adók ellen. Boldvai Márton azonban megmagyarázta nekik, hogy az ország „dézmát kíván tőlük minden gabonájukból, bárányokból, méhekből, disznókból". A székelyhídi kapitány azért sürgette a hajdúk dézmáját, mert a vár őrségének ebből fizetett volna. Kérte a fejedelmet, hogy „parancsolatot" küldjön a 18 hajdúvárosnak, mert a székelyhídi várőrség gyenge ahhoz, hogy az adót erővel vegye meg. Még ugyanebben az évben újabb fejedelmi parancs érkezett Boldvai kapitányhoz; a fejedelem ismét kérte az egy-egy tallér adó beszedését a hajdúktól és a szabad városokban lakóktól és minden nemes embertől, mert a mentességek ideje lejárt, „most karddal nem szolgálják az országot"

49 A székelyhídi kapitány azonban ismét szembe találta magát a hajdúk ellenkezéseivel „egy is nem jött az a tavasztól fogva bé, adójukat is ide bé nem adták hódoltatni kellene őket. arra nagyságod derekasabb praesidiumot küldjön", panaszolta a fejedelemhez írt levelében. A török is akadályozta a magyar részre való adózást, ezért az 1667-ben kiadott országgyűlési utasítás szerint a paraszt emberekkel adminisztráltassák a magyar részre járó adókat, hogy ne kellessék a töröknek a magyar végvárakon, s a magyaroknak a török erősségeken belül menni, mert ezekből újabb veszekedések következtek volna.

50 Még egy másik ok is arra kényszerítette a székelyhídi parancsnokot, hogy a bihari hajdúvárosokkal szorosabbra fűzze kapcsolatait. Ugyanis a hajdúkat az ekkor királyi, 48. A hódoltsági falvak sérelmei. E. O. E. XIV. 447. Vekerd hajdúváros panaszai: ,,Miolta mi magyarok Vekerden lakunk 70 forint volt a sarcz, most immár másnak adott bennünket. Biló pasának Szolnokban, kér 120 forint készpénzt, 40 pint vajat, 20 kősót, egy dolmánnak való fajlondist, egy nadrágnak való karasiát, egy vágó tehenet, 2 tábla szappant, egy zsák szilvát, egy zsák diót, kocsipénzt is vett 30 forintot, palánkfa pénz 9 frt (ez azelőtt soha nem volt)." 49. Boldvai Márton levele a fejedelemhez. Török—magyar-kori Allamokmánytár. IV. 148. — A dézsma adminisztrációjára: Jakó Zsigmond: Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához. Erdélyi Történelmi Adatok. V. 2. Kolozsvár, 1945. 4. Ismeretes, hogy az egyháznak erre a fő jövedelmi forrására a XVI. században Erdélyben is az állam tette rá a kezét. A fejedelem szempontjából legegyszerűbb megoldás volt, hogy a dézsma beszedését arra a várra bízta, amelynek használatára rendelte. 50. E. O. E. XIV. 269.