Szabó Ferenc: Dologház Gyulán 1837-1846 (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 22. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

elemek ellen. A statáriális bíráskodás gyakori érvénybeléptetése, a börtönbe jutottak nagy száma is mutatta, hogy a feudális állam hatalomviselői nem válogattak az eszközökben, ha a nemesi rend védelméről volt szó. A jobbágy verejtékből élő hazai uralkodó osztály csak az 1831-es nagy parasztmegmozdulásoktól megijedve fogadta el végleg a reformok gondolatát. A középnemességnek létérdeke volt, hogy változtatásokat követeljen és hajtson végre a kapitalizálódni akaró középbirtok érdekében. A reformkorban a gazdasági és társadalmi élet minden területén történt változás,- vagy legalább is kezdeményezés, a polgári viszonyok kialakítása irányában. Sor került a hazai büntetőeljárás, bíráskodás és a velük kapcsolatos börtönügy megjavításának, haladóbbá tételének követelésére is. Az általános elmaradottság jelei e területeken különösen látszottak, a kapitalizálódás súlyos akadályait jelentették. Az úriszékek ítéletei gyakran nem igazodtak az érvényben lévő törvényekhez, a földesúri önkény jegyében „fenyítették meg", a parasztokat. A vármegyék bíráskodását elsősorban a páratlanul lassú, bürokratikus ügymenet jellemezte. Az uradalmi és megyei tömlöcökben évekig sínylődhetett valaki, míg az ügye tárgyalásra került. A nyirkos, dohos börtönökben a tömeges összezárás miatt gyakran pusztítottak a járványok, áldozatokat szedett a skorbut és a tüdőbaj. A foglyok általában elképesztően gyenge élelmezést kaptak, kínozták őket, kiszabadulásuk után mégis meg kellett fizetniük az igen magas rabtartási díjat. A fogságból kibocsátott, fizikailag legyengült vagyontalanok (és belőlük állott a rabok túlnyomó része) ezt nem tudhatták megtenni, későbbi keresményük elvétele elől ismét a csavargásba, betyáréletbe voltak kénytelenek menekülni. A haladás hívei már a XVIII. század végén észrevették, hogy a büntetőrendszer megváltoztatására nagy szükség van. Ennek jele, hogy az 1790/91-es országgyűlésen kiküldött számos bizottság egyikének, a jogügyi comissionak, a büntetőtörvénykönyv reformiára vonatkozó javaslatok között a börtönügy javítására is előterjesztéseket kellett volna tennie.

1 Az országgyűlés e bizottságaihoz köztudomásúan sok polgári jellegű javaslat érkezett be, a jogügyi küldöttség azonban nem látta szükségesnek a büntetőeljárás lényegesebb átalakítását.

2 Az 1825/27-es országgyűlés is elhalasztotta a kérdés mélyebb megvitatását.

3 Más problémák mellett ez az ügy annyira háttérbe szorult, hogy csak az 1840. évi országgyűlés küldött ki ismét országos választmányt a „bün tető- s javítórendszer kidolgozására."

4 E bizottság már alapos munkát végzett (javaslatainak tárgyalására később részletesebben kitérünk), törvény és valóság azonban ezekből sem lett. 1. V. ü.: 1791:67. törvénycikk. (Corpus Iuris). 2. Mérei Gyula—Spira György: Magyarország története a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet korszakában. Egyetemi tankönyv. Bp., 1957. 37—38. 3. 1827: 8. törvénycikk. 4. 1840: 5. törvénycikk.