Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)

esés volt a bírálók dicséretét s azon nyilatkozatát kiérdemelni, mely szerint az a kinyomtatást megérdemli. Ennélfogva nevezett munká­mat ezennel azon kérelemmel vagyok bátor a Tekintetes Bizottság ke­gyes figyelmébe ajánlani, hogy azt, ha valóban méltónak találná rá, a Tek. Akadémia kiadványai közzé felvétetni méltóztassék, kijelent­vén, hogy a mű szellemével nem ellenkező mindazon módosításokat, melyeket annak igen tisztelt bírálói esetleg jónak látnának, eszközölni, készséggel és csekély erőmhöz képest a legjobb lelkiismerettel tenném meg." Ebből is kitűnnék, hogy a már említett és nyomtatásban is megje­lent bírálat ismeretében Márki éppen a mű valóban haladó szellemét tekintette változtathatatlannak, amit eleve nem volt hajlandó még a megjelenés érdekében sem feláldozni. Még jobban kitűnik ez — s vele együtt az érett férfinak a gyerme­kével azonos maradt jelleme — a főtitkárhoz intézett leveléből: „Nagyságos Főtitkár Ür! Hálás köszönettel értesültem azon jóaka­ratról, mellyel irántam, illetőleg szerény kísérletem iránt viseltetni szíveskedett. A Történelmi Bizottságot a mellékelt levélben kértem meg munkám kiadására. Nem tudom, a-megfelelő alakban-e? Minden­esetre ajánlom kegyes pártfogásába. Ha a Tek. Akadémia mindamellett sem adhatná ki, oly szívesen felajánlott szíves közreműködését, első­sorban a Franklin Társulatnál,... Ráth Mórnál, vagy az Athenaeumnál óhajtom igénybevenni. Különösen azon esetben is óhajtanám ezt, ha igénytelen művem az Akadémiánál csak lényeges módosításokkal je­lenhetnék meg. Ha t. bírálóim szerint hibás is a Dósára nézve követett felfogásom, én adatok alapján alkottam azt meg, előre tudva, hogy tetszeni ez nemigen fog; csak akkor mondhatnék tehát le róla, ha igen tisztelt bírálóimnak megjegyzéseit egész terjedelmökben ismerném, azok az ellenkező véleményre téríthetnének." Az osztály gyorsan határozott, nemcsak nem zárkózott el a kiadás elől, de költségvetésében 800,— forintot fel is vett erre a célra. Mind­ezt azonban azon feltételek alatt, hogy a szerző Dósa György jellemzé­sét módosítja és alakját minden mondern iránytól levetkőztetvén, igazi történeti alapra állítja." Márki kérésére a bírálatok másolatát, saját tudomására, kézhez kap­ta. Ügy látszik, hogy egész terjedelmükben sem térítették ellenkező véleményre. Szilágyi Sándornak írja: 31 „Most, midőn — mint a lapoknak az aka­démiai ülésről szóló tudósításaiból s Fraknór 12 úrnak már korábban kül­dött leveleiből" is világos, hogy az Akadémia „Dósa György" című kí­sérletemet ki nem adja, engedje meg Nagyságod, hogy jóindulatáért, mellyel azt kitüntetni szíveskedett, ez alkalommal a legőszintébb kö­szönetet mondjak." A könyv valóban nem az Akadémia kiadásában jelent meg, de mégis megjelent. 31. 1803. január 30. 32. 1883. január 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom