Orosz László: Pálffy Albert (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 20. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

vezetőivel, Ghyczyvel és Tisza Kálmánnal is. Az ellenzék e népszerű bajnokait szellemes gúnnyal támadta, s teljes joggal ismerte fel és pellengérezte ki politikájuk „táblabírós" elemeit. Ha a Deák-párt politikai és a polgárosodó nemesség társadalmi talajáról ebben az időben már nem is lehetett előremutató módon politizálni, a 48-as nemzedék emberi derekasságának, politikai felkészültségének, európai műveltségének fénye mégis fel-felsugárzik Pálffynak ezekben a cikkeiben is. V. Amikor — több, mint hatvan évvel ezelőtt — Gyula városa országra szóló ünnepség keretében leplezte le Pálffy Albert emléktábláját, művei még közkézen forogtak. Több regényét Gyulai Pál Olcsó Könyvtára tette népszerűvé, kettőt közülük Mikszáth is kiadott — már e század elején — Magyar Regényírók című sorozatában. Ma már nem olvassák Pálffy regényeit, legfeljebb irodalomtörténeti érdeklődésből. íróként hiába is igyekeznénk feltámasztani, eljárt felette az idő. Van-e hát értelme idézni az emlékét? Van. Ha több érdeme nem volna is, csak annyi, hogy Petőfi baráti köréhez, legszorosabb írói szövetségéhez, a Tízek Társaságához tartozott, akkor is megérdemelné, hogy kegyelettel emlékezzünk rá. Ha nem tett volna is mást, mint hogy szerkesztette a Március Tizenötödikét, a radikális ifjúság, Petőfi politikai rohamcsapata harcos lapját, akkor is feledhetetlen lenne a neve. Irodalomtörténeti érdemeit, melyeket újszerű novelláival, újságírói stílusával szerzett, ma már közvetlenül nem, csak alapos irodalomtörténeti műveltséggel, gondos elemzéssel tudjuk érzékelni, de ez nem ok arra, hogy kevésbé tiszteljük értük. Regényei nemcsak nekünk tűnnek ósdinak, már az egykorú kritika is jórészt annak tartotta őket. Mi korfestő részeiket is kevésbé méltányoljuk, hiszen Jókai és Mikszáth ragyogó tolla nyomán ismerhettük meg a Pálffy-ábrázolta éveket. De a kisebb írói tehetségnek az anyaggal való birkózása is érdekes lehet számunkra, s méltányolnunk kell azt az igyekezetet, amelyet arra fordított, hogy a feudálisból kapitalistává átalakuló magyar társadalom egyes jelenségeit a valósághoz híven ábrázolja. Megbecsüléssel nézhetünk emberi egyéniségére is. Űtja nem volt mentes a tévedésektől, de mindig meggyőződés, tiszta szándék vezette, nem haszonlesés. S ha ez csekély érdemnek tűnik is, rögtön megnő, ha a kor törtetőire gondolunk. Mikszáth Kálmán, akinél jobban aligha ismerte valaki a kiegyezés utáni évtizedek közéleti embereinek „természetrajzát," így jellemezte: „Egyszerű típusa volt a magyar régi nemes