Orosz László: Pálffy Albert (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 20. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

megnyitják a telhetetlen papzsákot; etetik, itatják a torkosságig a bocskoros nemeseket, hogy mint öntudat nélküli barmok járuljanak a szavazó asztalok elé, az osztrák miniszterek parancsolatára! Ez a sánta Lucifer találmánya, nem a füstöt pöfékelő mozdony!"

36 Érdekesen világítja meg a franciaországi forradalmi események ellentmondásos, dialektikus hatását a magyar nemesi ellenzékre és a magyarországi reakciókra. Guizot bukásának, Thiers hatalomra jutásának az ellenzék örjült, a reakció megrémült tőle. A radikalizálódás, a köztársaság kikiáltása az ellenzéket ijesztette meg, a reakcióban keltett reményeket. Regényének egyik legérde*kesebb része az a fejezet, amelyben egy a Pesti Hírlap szerkesztőségében a márciusi napokban lefolyt vitát ír le. Ezzel a vitával s a vitához kapcsolódva közvetlenül is jellemzi a centralista politikusokat, akiket — a Pesti Hirlap szerkesztőségében dolgozva — alkalma volt alaposan megismerni. Ezt írja róluk: ,,...a mi 1848 előtti politikusaink, mint egy régi rendszer iskolájának tanítványai, főleg nyugalmat szerető doktrinerek voltak. Szemök előtt lebegett ugyan a centralizáció, a néptől választott parlament, a felelős minisztérium, szabad sajtó, jogegyenlőség és közös teherviselés: de a tapasztalásokból okulva azt hitték, hogy ha jól is megy a dolga a magyarnak, mind e kívánalmak legkorábban 1950 körül válhatnak testté, vérré és kézzel fogható valósággá. Hitték és vallották, hogy amint a természetben, úgy a politikában is valamely idő előtti „saltus" lehetetlenség, képtelenség."

37 A forradalom eseményei és eredményei megcáfolták ezeket a doktrinereket. Pálffy úgy mutatja be őket, hogy érzékelteti a forradalomnak ezt a cáfolatát. Azt a politikai pártot azonban, amelyhez ő is tartozott, a radikális ifjúságot, a kiegyezés hívévé vált politikus szemszögéből korrigálva ábrázolja. így ír, róla: „...az ifjúság körében keletkezett egy kis oppozíció is az új rendszer ellen. Sokan látva a könnyűszerrel elért sikert, azt mondták: hátha talán egy füst alatt többet isid lehetett volna vívni! Mi, akik akkor éltünk, tudjuk legjobban, hogy ez ellenzékeskedés nem bírt a komolyság jellegével. Inkább azt mondtuk: jó lesz ezt az osztrákot egy kicsit ijesztgetni, hadd lássa Bécs, minő pártok is léteznek az alsóbb rétegekben! Akkor majd jobban meggondolja magát, s békével tűri az 1848-diki törvényeket, nehogy ránézve még valami rosszabb is következhessek."

38 ír arról is, hogy a radikálisok jelentkezését a reakció fogadta a legszívesebben, nyilván azt remélve, hogy erőrekapásuk megosztja az uralomra jutott ellenzéket. Annak megmutatásával azonban adós marad, hogy a szakadást a radikálisok helyes politikája megakadályozta, s bár ír a Jellasics támadása után kialakult egységről, elmulasztja hozzátenni, hogy ez az egység lényegében a radikálisok elvei alapján jött létre. 36. Uo. 232—233.1. 37. Uo. 340. 1. 38. Uo. 347. 1.