Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

valló megnyilatkozásainak az a rendkívül szomorú, súlyos gazdasági helyzet, amiben a jobbágyok éltek. Gyula várából a védősereg Mehmed basa vezetésével 1695. január 18-án kivonult és ezzel a 129 évig tartó hódoltság végetért. A török háborúságokban megyénk hajdan népes falvai, városai elpusztultak. Békés megye 130 községéből ^csupán hét nyomorult község maradt: Gyula, Csaba, Békés, Gerla, Doboz, Vári és Ványa, melyek lakosai voltakép nomád életet folytattak és föld alatti kunyhókban, úgynevezett putrikban laktak, melyek nagyon hasonlítottak a vadállatok oduihoz«

10

. A királyi kincstár mint gazdátlan birtokot lefoglalta ugyan magának Békés megyét a törökök kivonulása után, de mind gazdasági, mind politikai szempontból csak akkor javult a helyzet, amikor Har• ruckern János György császári és királyi élelmezési biztos és udvari kamarai tanácsos a kincstárral szemben fennálló követelései ellenében megkapta a »békésmegyei fiskális jószágokat-"

11

. Az ő tervszerű telepítései, gazdasági és politikai téren tanúsított ' bánásmódja megerősítette a telepesek és az őslakosság gazdasági helyzetét, a közbiztonságot, holott pár évvel azelőtt, amikor a királyi kamara egy tisztviselőjét küldte le, azt jelentette, hogy a békésmegyei lakosság többnyire rablókból és tolvajokból áll, s a vadállatok ott úgy elszaporodtak, hogy Gyuláról Szolnokra menve, a kondorosi pusztán egy egész falka vaddisznó támadta meg-"

12

. Sötét kép ez : leégett otthonok, éhes vadállatok kóbor csapatai, elvadult természet, erdős, mocsaras pusztaság mindenfelé, de ezernyi csapások között is megmaradt az emberek szegénysége, a félelem, az elhagyatottság érzése... Ebbe a környezetbe állítom be azoknak az embereknek tragédiáit, akiknek életük nyomait, tettüknek rugóit A GYULAI ALLAMT LEVÉLTÁR régi írásaiban fürkészem. A BÉKÉS MEGYEI BOSZORKÁNYPEREK Doboz 1716. A falu lakosai panaszkodnak: »hogy sok a veszedelem a községben, ki maga, kinek családja, tehene van örökös bajban. Nincsen sem éjjelök, se nappalok, hol itt, hol ott látogatja meg őket a veszedelem: napirenden van a rontás, vesztés. A bíró háza táját sem kerülte el a baj, s átlátta, hogy nagy csapás az, ha a faluban boszorkány van, hát még, ha annyi, mint Dobozon.-* Sánta Mátyásné állott a legnagyobb hírben, ö volt a feje a boszorkányhadnak. Sok panaszra, sok kérésre Csipkés Komáromi György alispán megbízta Bölcskey Miklós szolgabírót, hogy ^vizsgálja meg az ügy et-« és megindult az eljárás

13

.