Dankó Imre – Korek József: Kötegyán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

ügyben eljárt, kerítse elő. Ez megjelenvén, a meghatározott idő­ben kihallgatták; mindenben Magnus állítását igazolta. Ekkor az ellenfelek csalással vádolták, mondván, hogy hamisan mond­ja magát pristaldusnak. Pál, tehát a bíró, elrendelte, hogy jelen­jen meg a bíró, akinek a pristaldusának állítja magát. Eljővén pedig a meghatározott idő, elővezette Ivánka ispánt, János isoán fiát, valamint Kelement Saullal az ő atyjafiával a Badlu (Budlu) püspök nemzetségéből. Nemkülönben Kelement a Borsa nem­zetségből, Gyármánt a szolnok megyei Kusaly-hól, a cséffai (ist­vánhídi) Salamont és Fitát, Eufémia nagyasszony udvarbíráit, Ugra fia Miklóst és Póst Andacs helységből, és még másokat is. A felperesek kívánságának megfelelően ezek közül kiválasztot­ták Ivánkát, a János ispán fiát és Salamont, hogy az említett pristaldussal az ugrai monostorban esküt téve a pristaldust igaz­mondónak bizonyítsák. Az ugrai egyházhoz érve, mikor esküdni akartak, ellenfeleik nem akarták, hogy esküdjenek. Erre a meg­nevezett bíró urának, Mike ispánnak jelentette az ügyet és az ő tekintélyéből annak jogerejét megnyerve, a sokat emlegetett Magnust birtokában megerősítette. Ompud fia Dénest pristaldó­nak rendelvén ki Zaránd megye Varsánd (Varsány) falujából. A megnevezett bíró maga is a felperesekkel Váradra jővén, ma­gának Simon püspöknek és az egész káptalannak élőszóval el­mondta ezen pernek itt feljegyzett lefolyását 5 . 142. szám. 1215-ből. — A Gyán falubeli Bandu (Bánd) Vá­radon próbára állva hordozta a vasat Guta, Boyciud (Bajnok) és Kekő (Zekeő) nevezetűekkel szemben. Fogkiütéssel és negy­ven ezüst fizetésével büntettetik. Bíró volt Rajnáid váradi pré­post, pristaldus pedig egy György nevezetű 6 . 161. szám. 1216-ból. — Tönk és Legény Gyán falubeli bihari várjobbágyok Lukács hadnagynak és Mátyás századosnak tá­mogatásával közéjük tartozónak vallották a törvény előtt Far­kasnak és Kelemennek a szabadosait, névszerint Izsépet, Bul­csút (Buls-t), Simont (Csimont), Batkát (Bathát), Medvét, Illa­bárt fiaikkal együtt. Hasonlóképpen Bélát, Egödöt, Tadeust, Ke­lemen és Farkas pedig azt állította, hogy azok az ő szabado­saik. András király úrtól bíróul kapták Smaragd ispánt, Pristal­dusul pedig Vata fiát Julát. A sok között elővezették MiJca ispánt is bioznyságtételre. Ennek vallomásával, mikor a megnevezett bíró meg volt elégedve, a király meghagyásából Mika ispánnak ítélte az esküt, hogy ha tudniillik ő a Szent László király sírja fölött megesküszik, a megnevezett szabadosok adassanak vissza az említett Kelemennek és Farkasnak. Mikor pedig Mika ispán a sírnál állott, hogy esküdjék, a nevezett vár jobbágyok meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom