Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye (Gyulai katalógusok 12. Gyula, 2007)

míg a harmadikban az Erkel-kultusz emlékeit szerepelteti. Augusztus 25-ére készült el Bonis a forgatókönyv bírálatával. Véleménye szerint „Érdekes, sok újdonságot tartalmazó anyag. Felrakásában azonban az egységes rendezőelv hiánya mutatkozik. Kívánatos volna kronologikus, vagy tematikus rendezőelv következetes érvényesítése (utóbbi például: születés, származás - Gyula, Po­zsony, Kolozsvár - A zongoraművész - A színházi karmester - Л zeneszerző - A Filharmóniai Társaság alapítója - Kapcsolatai nagy kortársakkal: Liszt, Berlioz, Wagner, Mahler - A Zeneakadémia igazgatója és zongoratanára - Leszármazottai a magyar zenei életben - Utolsó évei, halála, emlékeinek megörökítése - Erkel és Gyula - Az Erkel-irodalomból." Kifogásolta a zsúfoltságot. Azt javasolta, hogy ne tegyenek ki minden meglévő anyagot. Bár Szerdahelyinek nem tetszett a bírálat, a kiállításnak nagy hasznára vált a szakértő éleslátása. 123 Valószínűleg szeptember első felét a kiállítás tervének fentiek szerinti át­dolgozása tette ki. A végső formában az I. teremben Erkel származása, Gyula - Pozsony - Kolozsvár került bemutatásra, valamint a pesti évek a Hunyadi Lászlóig. A II. teremben a Bánk és a többi opera kapott helyet a kortársakkal, valamint a dalármozgalom, a Filharmóniai Társaság és a Zeneakadémia. A III. teremben Erkel és a szülővárosa kapcsolata, valamint Erkel utóéletének felvillantása került sorra. 124 Az intenzív munkával magyarázhatjuk, hogy majd egy hónapig nem hallatott magáról Szerdahelyi. Szeptember 20-án megfáradtán panaszolta Gábrynak, hogy „magam sem gondoltam volna, mennyi gondot vettem a vállamra... éjjel-nappal dolgozom, lótok-futok, sokszor úgy érzem, hiába, mert eddig bizony csak kíméletlen göröngyökkel kirakott úton rohangáltam." Azt valószínűsítette, hogy 25-én, pénteken tud felmenni a kölcsönkért anyagért. A késés oka, hogy a házon végzett átalakítási munkák csak hétfőn fejeződnek be. Addig pedig nincs hova tenni a tárgyakat. A három egybe­nyitott teremhez eddig a parkettázási munka miatt nem lehetett hozzáférni. Óvárynak őszintén kiöntötte a szívét: olyan forgatókönyvet készített, ami a rendelkezésére álló anyaghoz igazodott, de Bónis kifogásai miatt az egészet újra kellett terveznie. Rózsika 23-án azzal vigasztalta, hogy Erkel élete is tele volt küzdéssel. Szerinte ez már örökség, hogy aki érte akar síkraszállni, annak az ő küzdelmét kell folytatni. Csüggedés helyett arra gondoljon, hogy amiért küzdeni kell, az mindig értékes, de vigyázzon, hogy a túlfeszített munka ne menjen a siker rovására. Sajnálatát fejezte ki, hogy a korábbi találkozásukkor 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom