Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye (Gyulai katalógusok 12. Gyula, 2007)
aláírásával, amit Rezsőnek dedikált. Ajánlottak neki még egy íróasztalt is, ami Erkel Rezsőé volt, de állítólag Ferenc is dolgozott rajta. Mivel 2.500 Ft-ot kértek érte, az igazgató úgy látta, hogy kénytelen lesz lemondani róla. 75 Az 1970-es kiállítás forgatókönyve szerint a szobabelső néhány darabja az Erkelek hagyatékából származott, s a három színes metszet is korabeli lakásuk díszét képezte. (7. fotó) Erkel László nyomtatott kottái mellett újdonságként tűnt még fel Beethoven három korai zongoraszonátája (Op. 2.) Czingulszky Simon másolatában. 76 Július 20-án Mádról Kiss Erzsébet nyugalmazott tanárnő a Hunyadi induló egykori kiadását küldte el Gyulára. 77 A Bélyegmúzeum pedig szeptember 10-én 36 db bélyeget adott át: az 1953-as Zeneszerzők, az 1960-as Arcképek, az 1963-as Nagy idők, nagy események, valamint 1967-es Operák sorozatból 9-9 db-ot. Az előbbiek Erkelt, az utóbbi a Hunyadi egy jelenetét ábrázolta. 78 A múzeumigazgató Reményi Józseftől megvásárolta az Erkel Ferencről 1953-ban, s az Erkel Sándorról 1971-ben készített plakettjét. 79 Szerdahelyi 1972. október 16-án arról értesítette Cenner Mihályt, hogy a Bánk bán és a Hunyadi színpadkép is elkészült. 80 A maketteket Varga Mátyás tervezte, Kiss István kivitelezésével. 81 Az egykori Lovardát, Erkel korai gyulai hangversenyei színhelyét ábrázoló makett már 1970-ben készen állt. 82 7. Részlet az 1970-ben rendezett kiállításból 20