Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Fodor László: Szkíta kori temető az Eger–Nagy-Eged déli oldalán;

figyelésünk szerint az előző sírhoz tar­tozhatott. 5-7. sír. A két sírban a megfigyelt csontmaradványok alapján vázas te­metkezések voltak, míg a 6. számmal jelzett edénytöredékben kevés átégett (kalcinált) csontmaradványt találtunk, így azt urnás, hamvasztásos rítusú te­metkezésként dokumentáltuk. 6. sír. A VIII. ároksorban három boly­gatott helyzetű temetkezésre akadtunk. A szántás okozta bolygatás miatt pon­tos helyét és fekvését nem tudtuk kel­2. kép. A3, sírban fekvő nő, a kezében lően rögzíteni. Bolygatott edénylelet­orsógombokkal ben a megfigyelt kalcinált csontmarad­vány alapján ez is urnás, hamvasztásos. A sírban nem voltak leletek. 8. sír. A temetkezés erősen bolygatott, mindössze néhány megfigyelt gyer­mek koponyacsont alapján határoztuk meg. Lelet itt sem volt. 9. sír. A XIII. ároksorban újabb bolygatott helyzetű lábcsontokat tártunk fel. Zsugorított. 10. sír. Szintén a XIII. ároksorban az agyagos rétegben a szántás során boly­gattak egy sírt, mely a csontmaradványok alapján feltehetően vázas temetkezés lehetett. 11-12. sír. A VIII. ároksor É-i irányban történő bővítésével akadtunk rá arra a két kis kőkupacra, amelyek egymáshoz közel feküdtek. A 12. sz. sír alatt egy feltehetően korábbi gödörbeásást figyeltünk meg. Mindkét sírt kőkupac takar­ta, a benne feltárt vázak zsugorított testtartásban feküdtek. A 12. sz. sír mellett két kisméretű tálat találtunk. A nyak tájékán rossz anyagú nyakperec töredékei kerültek elő. 13. sír. A XIII-XIV ároksorok közötti területen feküdt jelentős kőkupac alatt. A kövek alatt, szétmállott feketés színű edényben, átégett emberi csont­maradványok voltak. A sírban még két kisméretű felmagasodó fülű bögrét és egy orsókarikát találtunk. Az orsókarika mellett egy kisméretű vastű is előke­rült. Egykor az edény mellé köpűjével kifelé egy vas lándzsát és egy fokával befelé fordított vas fokost helyeztek. 5 14. sír. A 2. árokszakaszban fekvő sír váz maradványa zsugorított helyzetű temetésre utal. A mell tájékán egy csecsemő koponyáját tártuk fel. A gyerekko­ponya után a felnőtt váz térde irányában egy kisméretű talpas edény feküdt. 15. sír. Ugyancsak a XIII. ároksorban megfigyelt rossz állagú csontmarad­ványok jelezték a 15. sz. zsugorított fekvésű sírt. Lelet a sírban és a sír körül nem volt. 16. sír. A VIII. ároksor kővel kirakott következő sírja. Az eke kissé megtolta. Ezt is kőkupac borította. A széttolt kövek mellett egy vaskarperecet találtunk. 6 17. sír. Az V ároksor egyik részén a szántással erősen bolygatott területen néhány csont töredéket dokumentáltunk sírként. Egyéb lelet itt sem volt. 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom