Világnak világa. Egyházak a Körösök vidékén (Gyulai katalógusok 8. Gyula, 2000)

Nagy László–Cs. Szabó István: A Békési Református Egyházmegye múltja és jelene

leégett, benne olvadt 3 harang, köztük a rácdúlás elől elrejtett 1703-ban készült is. 1940-ben 4000 lelkes anyaegyház volt. MEZŐGYÁN - Három haranggal és orgonával ellátott, késő barokk stílusú, műemlék jellegű temploma 1794-ben épült. 1894-ben nyerte el mai alakját. Egyik - legkisebb - harangját 1753-ban Budán öntötték. Az Árpád utca 55. sz. ház udvarán láthatók az 1794-ben lebontott középkori templom alapfalai, s a jelenle­gi templomba vezető lépcsők szemmel láthatóan innen valók. MEZŐHEGYES - A református egyházi élet 1884-ben kezdődött a községben, 1909-ben vált anyaegyházzá, s ekkor emelték - államköltségen - a mai, orgoná­val és 3 haranggal ellátott, neogót stílusú templomot. OKÁNY - Középkori temploma 1571-ben még biztosan fennállt. A XVII. század végi, XVIII. század eleji háborúskodások Okány népét és templomát sem kímélték meg, de az 1715-ből és 1727-ből datált úrasztali edények azt jelzik, hogy ekkorra már itt is megindult az egyházi élet. 1775-1777-ben vályogból, 1799-1803 között már téglából építenek templomot, késő barokk stílusban. 1809-ben tornyot emeltek, de mostani formáját 1832-ben nyerte el. 1928-ban az épületet teljesen felújították. OROSHÁZA - A város református egyháza 1859. szeptember 17-én alakult meg, a neogótikus, kereszthajós, orgonával és 3 haranggal ellátott, parkosított környezetű templomot 1917. december 9-én szentelték fel. 1940-ben 2271 lelkes anyaegyház volt. REFORMÁTUSKOVÁCSHÁZA - Orgonával és négy haranggal ellátott, parkosított környezetű temploma 1898-ban épült. 1940-ben 756 lelkes anyaegyház, melyhez öt szórványgyülekezet tartozott, 674 hívővel. SARKAD - Régi temploma az 1600-as évek elején épült, melyet 1796-ban kibővítettek. Az 1866-ban leégett tornyot egy - a ma már elpusztult - linzi templom mintájára, melynek külön érdekessége a toronysisak két szintjén elhe­lyezkedő 4-4 fiatorony, 1880-ban építik fel újra. Az 1670 ülőhelyes, orgonával és 3 haranggal felszerelt templom is ekkor nyeri el mai alakját. 1940-ben 10 893 lelkes anyaegyház volt. 1968-ban a templomhajóhoz lelkészi hivatalt és gyülekezeti termet építettek. A városhoz tartozó Sarkadújtelek két haranggal ellá­tott kis temploma 1948-1951 között készült, melyhez 1956-1957-ben gyülekezeti termet is építettek. SARKADKERESZTÚR - A harmóniummal és két haranggal felszerelt, késő barokk stílusú templom 1782-ben épült Holik Bertalan nagyváradi mester tervei alapján. 1826-ban bővítették és tornyát megemelték, azonban jelenlegi formáját 1882-ben nyerte el. 1940-ben 1733 lelkes anyaegyház volt. SZEGHALOM - A belterület DK-i részén, a környezetéből 2,0-2,5 méternyire kiemelkedő magaslat közepén áll a református templom, melynek környékén késő középkori cserepeket, 1936-ban pedig dombjának D-i oldalán csontváza­kat találtak. Középkori templomát az 1571. évi török defterben említik, mely minden valószínűség szerint a mai helyén állt. A fatornyos, sövényből készült régi helyén 1780-ban épült, az orgonával és 3 haranggal ellátott, barokk stílusú, műemlék templom. 1794-ben a torony is elkészült. 1858-ban nyerte el végleges formáját, de 1944. október 5-én súlyos háborús károkat szenvedett. 1940-ben 8300 lelkes anyaegyház volt. TÓTKOMLÓS - 193 8-1939-ben épült, harmóniummal ellátott templomát park 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom