Világnak világa. Egyházak a Körösök vidékén (Gyulai katalógusok 8. Gyula, 2000)

Nagy László–Cs. Szabó István: A Békési Református Egyházmegye múltja és jelene

végében helyheztették el a régi keresztyének, a torony pedig a napnyugoti végében volt. Ezen a mi vidékünkön is volt régi Templomok, mint düledékeik mutatják, Hlyen módon voltak építve, minémüek voltak a Vésztői, Mágori, Csomorkányi... A régi Templomok kicsinyek voltak, mert a Helységek is kicsinyek voltak. Vidékünkben csak olyan nagy sem volt mint a Pusztaszeri...a téglája polyvás sárból volt készítve és mind a tégla mind a czémentje igen erősek voltak, a fal vékony volt, oszlopok voltak kívül, az ajtók kicsinyek, az ablakok hosszúak és két-három arasznyi szélesek. " Az újratelepülések idején több helyen sövénytemplomot (Biharugra, Doboz, Gyoma, Körösladány, Köröstarcsa, Mezőberény, Szeghalom), fatemplomot (Békés, Gyoma, Gyulavári, Körösladány, Körösnagyharsány, Kötegyán) építettek a feljegyzések szerint. Nyilvánvalóan ideiglenes jelleggel történtek ezek az építkezések, mert legtöbbjüket csak néhány évig használták. Templomaik mellé fatornyokat építettek, melyek nagy valószínűséggel hasonlóak lehettek Erdély és az egykori Partium területén napjainkban is látható fatornyokhoz. Megjegyzendő, hogy a középkori kis templomok mellé sem építettek minden esetben harangtornyot. Fatornyokról szólnak adataink a következő helységekből: Békés, Doboz, Füzesgyarmat, Geszt, Gyoma, Gyula, Gyulavári, Körösnagyharsány, Szeghalom. Ezeket a XVIII. század utolsó harmadára lebontották, akárcsak azokat a kis templomokat, melyek megérték a Türelmi Rendelet kiadásának idejét. A gyülekezetek létszáma ez idő tájt annyira megnőtt, hogy némely helyen a hívek tekintélyes része a templom falain kívülre szorult egy-egy vasárnapi istentisztelet alkalmával. Az építési módokról a néha egymásnak ellentmondó írott források alapján, csak feltételezéseink lehetnek. Több esetben a meglévő felmenő falakat oszlopokkal megerősítették és sövénnyel befonták, betapasztották ennek közeit, azaz patics falat emeltek. Más esetben vályogból húztak fel falat, és az egészet betapasztották. A reformátusok templomjavítási, építési kérelmeikben, korai időszakban, mindig „oratóriumról" írnak. Már idézett szerzőnk Kiss Bálint erről így emlékezik meg: „A közönséges Isteni tisztelet rendes helye a 'Templom... Nevezik ezt a Katholikusok Ekklésiának, Szent-Egyháznak, a mi Templomunkat pedig nevezik Oratóriumnak, helyesen, mert a Megváltó is éppen így nevezi az Isten házát. " A templomok évszázadokon keresztül megszentelt helyek voltak, az épületek pedig funkcionálisan töltötték be a közösség szakrális központjának szerepét. A templom köré kerültek örök nyugovóra a közösség halottjai, ezzel a ténnyel is erősítve a helyhez való kötődést. E tanulmány végén minden ma is meglévő templomról rövid leírást adunk, mely hű képet ad egy-egy kor népesedési, gazdasági és vallási helyzetéről is. A XVIII. század, mint az előbbiekből kitűnt, a gyarapodás ideje volt. Olyan mértékben szaporodott a lakosság, hogy a Délvidék betelepítésében hathatósan is részt vett. Tudunk arról, hogy 1785-ben a megye községeiből arra vállalkozó református családok alapították meg a Bánátban Magyarittebé ma is meglevő települést. Tehát rajokat bocsátott ki a megye ekkor. Az egyházmegye jelentős gyülekezetei ebben az időben ezek voltak: Hódmezővásárhely, Békés, Szentes, Makó, Gyoma, Öcsöd, Vésztő, Gyula, Köröstarcsa. 1821-ben mindössze 23 anyagyülekezete volt az egyházmegyének, de az előbbi kilenc településen több mint 75 ezer református élt. 55