A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

B. Tóth Ágnes: „Gothiskandza”-tól a Tisza vidékig. A gepidák eredete, vándorlása, korai régészeti emlékanyaga

6. kép. Onyxfibula a szil ágy somlyói II. kincsből (KISS 1999A. 55.) díszköpenyét (6. kép). Uralkodói jelvény lehetett az aranyból készült, gömbdíszes karika (eskügyűrű) is. Vitatott a rendeltetése az 1,8 m hosszú, aranyból készült, apró fegyver- és eszközmásolatokkal díszített, füsttopáz csüngős gömbbel ellátott vastag aranyláncnak; a mai feltételezések szerint ezt nem férfi, hanem nő használhatta. A II. kincs nagyobb részét fibula párok képezik, egyikük különleges formájú, korong alakú, aranyból készített. A félkörös fejlemezű és ötszöges láblemezű „kengyelfibulák" párosával használva a keleti germán („gót") női viselet jellegzetes alkotóelemei; a kincsben 9 párból kettő színaranyból, a többi pedig aranylemezzel bevont ezüstből készült. A korra jellemző díszeik a rekeszekbe foglalt féldrágakövek, a filigrán-drótok és a nemesfém-gömböcskék. Hasonló a díszítése a II. kincsben megőrződött 3 db színarany, gömbszelet alakú, füles ivócsészének is. A kincsek keltezésének alapját a jól meghatározható aranymedaillonok jelentik. Maximianus Herculeustól Gratianusig, római császárok 294 és 378 között kibocsátott veretei ezek, melyeket sokáig viseltek, többet közülük többször is újra kereteltek, s így készítésük és földbe kerülésük között hosszú idő telhetett el (7. kép). A fibula párok közül a legnagyobbak, legkésőbbiek már germán műhely alkotásai lehettek, s az V. sz. középső harmadában készülhettek. Az aranycsészéket valószínűleg már szintén a hunkorban készítették (igen jó párhuzamaik a nagyszéksósi hunkori leletből ismertek), s ezek is a barbár uralkodók aranyban való gazdagságát példázzák a hun uralom idején. A Szilágysomlyón előkerült lelet egybehangzó vélemény szerint barbár királyi dinasztia kezén gyűlhetett össze. Tagjai - legalábbis időnként - jó kapcsolatot ápolhattak a római császárokkal, hiszen „jó szolgálataikért" cserébe, diplomáciai ajándékként kaphatták az onyxfibulát, a medaillonokat és az eskügyűrűt. A női fibulák közül a legkorábbiak - az aranyak - szintén római műhelyben készülhettek. A kincs egykori tulajdonosainak kiderítése érdekében alapvető fontosságú annak tisztázása, hogy elrejtésének idejében, a feltételezések szerint az V. sz. második negyedében vagy közepén mely nép szállásterületén helyezkedett el a kincs lelőhelye. Azok közül a germán népek közül, akik a római császároktól ilyen jelentős ajándékokat kaphattak, a vizigótok már 380 után elvándoroltak Erdélyből, a vandálok néhány évtizeddel később követték őket, az osztrogótok pedig - legjobb tudomásunk szerint - csak a hunok bukása után költöztek be a Kárpát-medencébe. 22