Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Cseh János: Római kori településtörténeti kutatások Kengyel határában

„...ásatásaim során sikerült a szarmata-jazig nép egyik lakó- (halász) telepét megtalálni Tiszaburán, a falu alatt húzódó gáton. Három kunyhócska alapja és maradványai kerültek elő. Faluk sövényből volt fonva, melyet sárral tapasztottak ki. Főleg edénytöredékek kerültek elő, köztük a Rajna-vidéki Rheinzabernben készült terra sigilláták cserepei, amelyek éppen úgy meghatározzák a velük előkerült leletek korát, akár a pénzek. A mi töredékeink a II. sz. második feléből valók, így a telep a Kr. u. 200-nál későbben nem mehetett tönkre, nem éghetett le. "' Eme, a majd hatvanöt esztendővel ezelőtti tiszaburai régészeti kutatásokról beszámoló sorokkal a Közép-Tisza vidéki szarmata települések megismerésének kezdeteibe, első évtizedeibe kapunk bepillantást, ha éppen csak jelzésszerűen, futólagosan is. Az említett, házként leírt maradványokról nem tudjuk, hogy valójában milyenek voltak, hogy összehozhatók-e valamiképpen az olyanféle építményekkel, amilyeneket többek között a mi, az alábbiakban bemutatásra kerülő kengyeli kunyhóromunk reprezentál. Szem előtt tartván az efféle házak viszonylagos ritkaságát, inkább azt kell mondanunk: ennek kevés a valószínűsége. (De hát végül is az archeológiában közel minden elképzelhető.) A Szolnok várostól délkeletre, a Tiszától kb. 10 km távolságra települt Kengyel község határában, annak ugyancsak délkeleti részén egy kisebb méretű, kiszáradt medermaradvány szeli át a nagykunsági löszplató, a löszös tábla jellegzetes, sík, szinte végtelen horizontú térszínét: a Csorcsány-ér. Kezdete, illetve „vége", a bevágódás kiindulópontja a szintvonalas-domborzati (1:10.000 méretarányú) térképlapon és a helyszínen is jól kivehető a falu keleti pereméhez kapcsolódó kengyeli erdőtől nem messzire északra. Mindjobban kiszélesedve s mélyülve (persze csak relatíve) kanyarog, kígyózik dél felé, a martfűi és a mezőhéki határba (azután tovább Mesterszállás iránt: ott torkollik az úgyszintén elhagyott, szárazzá vált, nagyívű Körös-mederbe). A körülfekvő terület úgy 86-87 méter tengerszint fölötti magasságú, következésképp maga a „magaspart" is; a meder/vápa ennél 1-2 méterrel mélyebben fekszik. A partvonal mindkét oldalon enyhén, szélesen emelkedő, illetve ereszkedő lanka, sőt néhol alig észrevehető. Az utóbbi, modern időkben a vápa mesterségesen kialakított csatornaként, kanálisként funkcionált, ám ma már akként sem. A kengyeli határba eső néhány km-es szakaszát helyenként, itt is, ott is fák-facsoportok, bokrok kísérik, már messziről mutatják szinte a nyomvonalat. A Körös vízrendszeréhez tartozó, ún. fokszerű depresszió időszakosan lehetett csak vízzel teli, egyrészt az imént említett folyó áradásai, kiöntései, másrészt az ide összefutó (és elfolyó) különböző, leginkább persze esővíz miatt. A régi korokban, így az időszámításunk kezdetét követő évszázadokban hosszú hónapokra megállhatott itt a víz, igazi, valódi „mini"- vízivilágot teremtve. Mintegy késői reliktumai ennek azok a részek, a határ déli régiójában főként, ahol az összefutott, egybefolyó vizek pangóvá válván típusos növényzettel (náddal stb.) borított vagy szegélyezett mocsaras-posványos helyeket hoztak létre. Talán ilyen, 85