Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)
Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez
Terek-Szunzsa közén telepedett le. Ez az első hegyekbe húzódó hullámuk, amelyik elkezdett összeolvadni a helyi lakossággal. 110 Az oszét nyelv két nyelvjárása - az iron és a digor - közül a digor archaikusabb. 111 Ebből következtethető ki, hogy az alánok két hullámban kerültek a Kaukázusba. Ezzel a megállapítással összhangba hozható a régészeti anyag, s megállapítható, hogy az itt tárgyalt zűrzavaros időben vándorolt a hegyekbe az alánoknak az a korábbi hulláma, amelyik részt vett az arhaikusabb digor nyelvjárás kialakításában. A római - szarmata kapcsolatok alakulásOr-a Kárpát-medencétől keletre Armenia és Parthia évszázadokon keresztül újra és újra a rómaiak külpolitikai érdeklődésének homlokterébe került. Ilyen irányú terjeszkedésükhöz erős háttérre volt szükségük a Pontusnál. A Fekete-tenger északi partvidéke éppen ezért kapott kiemelt szerepet a római politikában már Caesar és Augustus alatt, de leginkább majd Claudius s őt követően Nero, Vespasianus és Titus időszakában. A szövetségesi környezet itteni kialakításának kiemelkedő alakja volt Tiberius Plautius Silvanus moesiai helytartó, 112 aki megszilárdította a római befolyást Tyrasban és Olbiában, sőt a Fekete-tenger északi partvidékén egészen a Dnyeperig. Tulajdonképpen az ő hadjárata nyitotta rá a rómaiak szemét az alán veszedelemre. Nero nagy erőket vont össze ellenük a Bosporuson. Pontus római provinciává szervezése is 63-ban talán éppen a szarmata veszély miatt történik meg. 113 A Duna menti és a kaukázusi szarmatákat ezzel sikerült is kettévágnia. Nero halála és az utána kitört polgárháború azonban véget vetett a szarmaták/alánok elleni politikának, amit soha többé nem is újítottak fel ilyen formában. 114 A szarmata-római kapcsolatok aktivizálódása az Al-Duna vidéken jól nyomon követhető összeütközéseik sorozatában. Közülük az egyik elsőről i. e. 16-ból - Cornelius Lentulus helytartósága alatt - értesülünk. Ekkor Lucius Tarius Rufus hadakozott velük. I. sz. 6-9-ben Cecinius Severus légióit - melyek a pannon-dalmata lázadás letörésében vettek részt Moesiában - a dákok és szarmaták ellen kénytelen bevetni. 115 10-1 l-ben Gneius Cornelius Lentulus, Pannónia legátusa magának Augustusnak a megbízásából harcolt a dákokkal és szarmatákkal. 116 Augustus meg is emlékezik feliratában (Res gestae divi Augusti 30-31.) a dákokról, valamint a szarmatákról: „A mi barátságunkat keresték követeik útján a bastarnák és a skythák, valamint a Tanaison innen és túl élő sarmaták királyai..." 15-ben a szarmaták betörtek a Dunán át. 117 Az i. sz. 8-18 közt száműzetésében Tomiban (a mai Constanta) élő Ovidius 118 alapján az egyik legerősebb törzs ezen a vidéken ekkoriban már a szarmatáké volt. (Mellettük a getáknak jutott fontos szerep.) Ovidius állítása szerint meg is tanult szarmatául és getául. Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a szarmaták gyakran átkeltek jószágaikkal és szekereikkel a befagyott folyón. 119 Ez alapján az is feltételezhető: gyakori átkeléseik oka, hogy a téli szállásuk Dobrudzsában keresendő. 120 Plinius valóban egyenesen a Dunától délre is említi őket szarmata Areatae néven, 121 bár az állandó határ inkább a Duna lehetett. A szarmaták al-dunai jelenlétére utal Pomponius Mela, aki i. sz. 44 körül Sarmatiáról leírja, hogy az az Istrosig tart és szarmaták lakják. Ugyancsak a 40-es években Quintus Curtius Rufus a Thrakiától ÉK-re lakó szkítákat a szarmaták egy részének nevezi vitatkozva azokkal, akik szerint a szkíták nem tartoznak a szarmatákhoz. Seneca ugyancsak megnevezi a Dunát, mint a szarmaták és rómaiak határát. 122 68/69 telén Moesiát megtámadják a roxolánok, ezzel kapcsolatos a feljebb idézett Plautius 26
