Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez

Időszámításunk kezdete - i. sz. II. század (az ún. közép szarmata időszak) Az i. sz. I. században a Volga-Don vidék sztyeppéin gyökeres változások következtek be (9. kép). Ezt az új régészeti anyagot - amelynek egyik legfőbb jellegzetessége az ún. szarmata polichróm állatstílus (10-11. kép), a tamgák, az állatfüles bronzüstök, a diadémok - közép szarmata néven (régebben használt megjelöléssel: szuszli kultúra) ismerjük. Erőteljes középázsiai kapcsolatokat mutat. Az utóbbi időben az orosz kutatás összefüggésbe hozta ennek az új lelethorizontnak a kialakulását az alán vándorlással.

71 Korábban K. F. Szmirnovot követve sokan úgy gondolták, hogy ez a közép szarmata leletanyag a korábbi időszak kultúrájából idegen hatás nélkül, szervesen fejlődött ki. Az alánok pedig ugyancsak helyben, az aorsz törzsszövetségből váltak volna ki. Ma már egyre kevésbé tartható ez az elképzelés. A leletek és a rítus gyökeres változását és közép-ázsiai kapcsolatait jól összhangba hozhatjuk az írott forrásokban is feltűnő alánok vándorlásával. Az előző fejezet elején idéztük Strabónt, aki négy törzset - az asiosokat, a pasianosokat, a tokharosokat és a sakaraulosokat - nevezi meg a Baktriát megszálló nomádok között. A kínai források négy megfelelő törzsneve a vu-szun, kang-kü, jen-cai és jüe-csi. Az Urai-Volga vidékéről bevándorló aorszokat köztük sejtettük. Közülük a jüecsiket a tokhárokkal azonosította a kutatás. Vizsgálódásaink köréből ezzel ki is zárhatjuk őket, hiszen nyelvészeti megfontolások miatt nem hozhatók kapcsolatba az aorszokkal és/vagy alánokkal.

72 A ma leginkább elfogadhatónak tűnő elképzelés szerint a jen-cai-ra kell leginkább odafigyelnünk, akik alighanem Strabón asiosaival hozhatók kapcsolatba.

73 A késői Han dinasztia 9. kép. I. sz. I. századi rekonstruált férfi és női vise- évkönyvei (25-220 közt) - a most tárgyalt időszaki a Porogiban talált síregyüttesek alapján kunkra vonatkozó egyik legfontosabb kínai forrás (SZIMONYENKO-LOBAJ 1991. 28-29. rajz) arról számolnak be, hogy „Jen-cai birtokai átneveztettek A-lan-ja-ra; amelyik Kang-kü-i befolyás alatt állt. ... A nép szokásai és viselete hasonló a kang-kü-iekhez."

74 Nem zárhatjuk ki azonban, hogy a többi szaka eredetű - és két évszázada idevándorolt szarmatákkal (az aorszokkal - lásd feljebb) összeolvadt - csoport is szerepet játszott a nyugati vándorlásban (12. kép). Az i. sz. I. század elejétől számolnunk kell alán jelenléttel a Fekete-tenger északi partvidékén. Nem zárhatjuk ki, hogy már ők is részt vettek a szirákok és aorszok mellett a fent említett, az Armenia trónjáért a rómaiak és a parthusok közt folyó harcokban (lásd feljebb). Európai feltűnésük a Kaukázus vidékéhez kapcsolódik. Hamarosan átvették a hatalmat - talán a Mithridates-féle háborúban egymás ellen harcoló aorszok és szirákok nevető harmadikjaként? - a Kubány vidékén (vagy legalábbis annak egy részén). Innen indulhattak arra a hadjáratra, amelynek kapcsán először felbukkan az alán név az auctoroknál. Az alánok európai feltűnésének első hiteles, évhez köthető említése Josephus Flaviustól származik,

75 aki értesült médiai és armeniai betörésükről:

76 „Talán már fentebb említettem, hogy az alán nép a Tanais-folyó és a Maiótis-tó közt lakó skytha törzs. Ez a nép ebben az 18