Síkban és térben. Oroján István kiállítása (Gyulai katalógusok 5. Gyula, 1998)

Martinovics János: Oroján István gyulai kiállítása elé

Nagy szeretettel üdvözlöm Önöket barátom, Oroján István kiállításának megnyitója alkalmából. Ide ma ünneplésre jöttünk össze. Ünnepeljük egy új képzőművészeti galéria megnyitását, ünnepeljük Oroján István kamaratárlatának bemutatását és ünnepeljük a művészetek, ezen belül a képzőművészet jelenlétét Gyula város kulturális életében. Manapság temetni szokták a kultúrát, a művészeteket. Az utóbbi öt évben, amióta az állam lemondott mecénási szerepéről, sokan mondják, hogy a kultúra partravetett halként vergődik. Sok igazság van ebben, de azért nem kell ravatalra helyezni a művészeteket és nem kell beállnunk a halottat siratok kórusába. Nekem az a tapasztalatom, hogy az utóbbi években is jelentek meg értékes könyvek, rendeztek kitűnő színházi előadásokat, és nagyon sok szép művészileg értékes és izgalmas kiállítás jelezte, hogy él és alkot a magyar képzőművészeti társadalom. Országunkban soha annyi magángaléria és kiállítási helyiség nem volt, mint az utóbbi egy-két évben. Sorra nyílnak meg ezek a galériák, és ezekben kéthárom hetente új festő, vagy szobrász örvendezteti meg alkotásaival a képzőművészet kedvelőit. Ez az alkalom is ezt példázza és ezért köszönettel tartozunk a galéria tulajdonosának, a Tourinform üzemeltetőjének, és kívánom, hogy sokáig folytassa ezt a kultúrmissziós tevékenységet, Gyula város lakossága kultúra igényének a kielégítését. Ünnepeljük Oroján István műalkotásainak a kiállítását és ünnepeljük Oroján Istvánt, Oroján Pistát, a művészt. Közel harminc éve (te jó Isten, hogy megöregedett!) barátság köt össze bennünket és kettőnk családját is. Még tanárképző főiskolás korában találkoztam vele először - egy lánykollégiumba udvaroltunk -, és azóta ez a barátság csak mélyült, egyre szorosabbá vált. Az évi egy-két találkozás mindkettőnk számára ünnep, szellemi feltöltődést jelent. Náluk járva és felmenve a lakásuk padlásterében kialakított műtermébe mindig nagy izgalommal tölt el új alkotásainak látványa, vázlatai, újabb és újabb tervei. Nem kis mértékben neki köszönhetem korai vonzódásomat a képzőművészetekhez, ő nyitotta rá a szemem a festményekre, kisplasztikákra, szobrokra. Soha nem felejtem el lelkes, szinte istenítő dicshimnuszait főiskolai tanáráról, Vinkler Lászlóról. 1965-1969 között Vinkler László indította el alkotói 41