Látták Trója kapuit. Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékéről (Gyulai katalógusok 3. Gyula, 1997)

Trogmayer Ottó: Látták Trója kapuit (Előszó a gyulai bronzkori kiállításhoz)

mai szálakkal a Kelet-Balkánhoz és Kisázsiához kapcsolódnak. Az időszak, melyet kiállításunkon bemutatunk, mintegy egy évezred régészeti leleteit foglalja össze arról a területről, amely Európának szinte mértani középpontjába esik, ahol kelet és nyugat, észak és dél régészeti kultúrái szinte folyamatosan találkoztak, a népek országútjainak kereszteződésénél, a Kárpát-medence közepén. Csongrád megyét - a kérdéses vidéket - a Tisza észak-déli medre osztja ketté, melybe az Erdélyből érkező két folyó, a Körös és a Maros torkollik. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen az évezredek során e fontos víziút szállította az erdélyi érclelőhelyekről a rezet és az aranyat s talán a sót is az Alföld lakóinak. A III. évezred végén - a bronzkor kezdetén - két irányból több néphullám érkezett, melyek az Alföld bronzkori lakosságát évszázadokra meghatározták. A keleti és déli kapcsolatokra magyar ősrégészek figyeltek fel először, Bóna István és Kalicz Nándor, valamint tanítványaik. Számos nagyterjedelmű monográfiában foglalták össze megfigyeléseiket és feltételezéseiket. A keleti néphullám a gödörsíros kultúra, vagy kurgán kultúra népe, mely a délorosz steppékről jutott el a Kárpát-medencébe. Jellegzetes hagyatékuk a földpiramisok, melyekből múlt századi térképek szerint mintegy 3 ezer emelkedhetett az erdős, ligetes, sík vidéken. Halottaikat a föld felszíne alá, gerendával fedett sírgödörbe temették, s valószínűleg gazdagon ellátták prémekkel a másvilági útra. A sír fölé emelték azután a néha ezer köbmétert meghaladó nagyságú halmot. Ez a stcppei pásztornép hozta magával a háziasított lovat, mely azután évezredekig meghatározta a haditechnikát is, majd később az agrotechnikát. Az általuk itt talált őslakosság már igen szoros kapcsolatban állt Anatóliával, legalábbis erre mutatnak azok az edényformák és szobrocskák, melyeknek igen jó párhuzamait lelték meg Trója korai rétegeiben. A II—III. évezred fordulóján azután több hullámban érkeztek balkánanatóliai népcsoportok. Meglepő módon a Kelet-Balkánon csak szórványos nyomaikat találjuk, ez vagy a kutatás hiányára vezethető vissza, vagy pedig meglehetősen gyorsan átvonultak a kérdéses területen, a Kárpát-medencében lelve új hazát. Mint már említettük, kiállításunk csak egy kis töredékét mutatja be annak a mozaiknak, mely a Kárpát-medence bronzkorának színes képét ábrázolja. Kora bronzkori kultúráink közül a legelső a Vucedol-kultúra Makó-csoportja. A névadó lelőhely a Makó melletti Vöröskereszt-halom, ahol egy hamvasztásos sír került elő; valószínűleg a már említett keleti típusú sírhalomba ásták a sírgödröt. Ez a csoport igen nagy területen terjedt el a Kárpát-medencében, jellegzetes mészbetétes díszű tálai és edényei több száz lelőhelyen előfordulnak. A Makó-csoport népére telepedett rá, s keveredett vele a Somogyvár-Vinkovci-kultúra Ada-csoportja. E jelenségre csak az elmúlt évtizedben figyelt fel Horváth Ferenc; eleddig kevés sírleletünk van, ám a Duna menti legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy az ugyancsak déli eredetű népcsoport eddigi feltételezéseinkkel ellentétben lényegesen fontosabb szerepet játszott bronzkorunk kialakításában, mint azt korábban véltük. Szerencsés módon a szegedi múzeum egykori igazgatója, Reizner János, a bronzkori fejlődést meghatározó déli eredetű kultúrának fejedelmi temetkezéseire buk10