Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Selmeczi László: A magyarországi jászok régészeti kutatása
A késő középkori régészeti kutatások jelentőségét Magyarországon csak az elmúlt évtizedekben kezdtük felismerni. Egyre inkább megnőtt az igény azon történeti és művelődéstörténeti információk iránt, amelyeket a régészet nyújt a történelem számára. Különösen fontossá vált a régészeti kutatások szerepe a kunok és a jászok esetében, ugyanis a rájuk vonatkozó, a múlt században még eredetiben tanulmányozható írásos források jelentős része azóta elpusztult, s a korábbi történeti munkákban fennmaradt adatok kiegészítésre szorulnak. Az írásos források által megőrzött, viszonylag korlátozott mennyiségű adatok játszhattak szerepet abban is, hogy ajászok eredetéről, a Kárpát-medencébe történő beköltözésükről oly sok téves elképzelést tartalmazó vita folyhatott egykoron. A történelemtudományban ma is folyik a vita arról, hogy ajászok 1239-ben a kunokkal együtt költöztek-e be az országba, vagy akkor csak kisebb csoportjaik érkeztek, s azt újabb beköltöző hullámok követhették 1283 körül, sőt még azután is. Ajász emlékanyag régészeti feltárásának megkezdéséhez az elmúlt másfél-két évtized megélénkülő és többé-kevésbé szisztematikusnak mondható kun kutatásai törvényszerűen adták meg az impulzust. A kunok és ajászok Magyarországra történő beköltözésének ismert történeti problémái miatt kézenfekvőnek látszott a két Kunságban feltárt leletanyagnak ajász emlékanyaggal való szembesítése. Korábban a kun települések és temetők feltárásánál egyértelműen pozitív eredménnyeljárt az a lelőhely kiválasztási módszer, mely szerint a hódoltság időszakában elpusztult és a későbbiekben újra nem települt falvak területén folytattuk az ásatásokat. Ezt az eljárást követtük az egykori Négyszállás kiválasztásánál is. A kutatásra kijelölt lelőhely meghatározásánál fontos szerepet játszott az a körülmény is, hogy éppen Négyszálláshoz köthetők ajászok régészeti kutatásának első kísérletei. Prückler (Pórteleki) Józsefa Jász Múzeum 1937. évi évkönyvében a „Négyszállási gyűrű lelet" címmel rövid cikket közölt, és a lelőhelyet helyesen azonosította az egykori Négyszállással, de kételkedett abban, hogy jász lelőhelyet talált volna. „Cikkem végeredménye - mint írta -, hogy előkerült egy XIV. századbeli ezüst gyűrű, mely a régi Négyszállás telephelyét és az ott lévő templom fennállását igazolja. De egyszersmint igazolja azt, hogy Négy szállás magyar falu volt eredetileg, mely körül helyezkedhetett el ajászok téli szállása. " Prückler második közleménye a Jász Múzeum 1938-1943. évi évkönyvében „Új abb Jászberény-négyszállási leletek" címmel jelent meg. Ekkor a szerző 12 különféle leletet közölt Négyszállásról. Korábbi véleménye ebben az írásában csak erősödött. Hangsúlyozta: a „Négyszálláson előkerült leletek azt igazolják, hogy nem a keleti kultúrkörbe tartozó jászoké volt ez a hagyaték, hanem a magyaroké. " Prücklerrel egyidőben Komáromy József is végzett kutatásokat, sőt 1936 szeptember 1-4 között ásatást is folytatott a lelőhelyen. Eredményeit legteljesebben a Jászsági Könyvtár II. kötetében tette közzé. Az ásatás - Komáromy szerint - sajnos alig néhány tárggyal gyarapította ajász Múzeum gyűjteményét, „de ezen túlmenőleg azzal az érdekes eredménnyel szolgált, hogy rátaláltunk az Anjou- és Zsigmond-korabeli Négyszállás temetőjére, a dűlőúttól délre pedig, a Bartal-földön későközépkori településnyomokat tártunk fel. " 83
