Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Selmeczi László: A jászok betelepülése a régészeti leletek tükrében

Az alán birodalom és Kangkü viszonyáról források híján meglehetősen nehéz világos képet rajzolni. Kínai forrásokra hivatkozva Czeglédy és vélhetően az ő nyomán Vásáry István is úgy vélekedett, hogy az Arai és a Don közötti alán szállásterület már időszámításunk I. századának folyamán Kangkü fennhatósága alá került, mely egészen a III. század közepéig tartott. Ezt a vélekedést más szerzők nem osztják, pontosabban minthogy ez ellentétben áll az alán törzsszövetségre vonatkozó kínai forráshelyekkel, az I. századtól a hun invázióig egy egységes alán törzsszövetséggel számolnak. Pedig e kérdés tisztázása nagyon fontos volna abból a szempontból, hogy a Kangkü területéről elvándorolt ászi törzsek, nemzetségek, csoportok új szállásterületre, azaz új hazába kerülésére történetileg hitelesebb magyarázatot adhassunk. Az alánok és Kangkü viszonya alapvető fontosságú az alán és az ász etnikum lehetséges kapcsolatai szempontjából is. Mindenesetre a rendelkezésünkre álló források ahhoz elégségesnek bizonyulnak, hogy az aszik és az alánok szoros kapcsolatát már időszámításunk első századától joggal feltételezzük. Az alán, mint önálló etnikai és politikai egység, az i. e. III—

II. századi aors törzsszövetség keretein belül formálódott ki. Erre utal az is, hogy az első források, amelyek az alánokról szólnak, ugyanazokon a helyeken említik őket, mint amelyekre korábban az aorsok hatalma terjedt ki. Az alánok hatalomra jutását követően az aorsok többé egyetlen egy forrásban sem szerepelnek. Harmattá János álláspontja szerint, bár az alán törzsszövetség szerkezete, etnikai összetétele nem ismeretes, s így azt sem lehet megállapítani, hogy mennyiben következett be változás az aors törzsszövetség etnikai állományában, feltehetően új etnikai elemek is érkezhettek az Aral-tó vidékéről Kelet-Európába. Lehetséges, hogy ezek az új elemek hozták magukkal az alán nyelvet is. Az alán nyelv II. századi feltűnésével kapcsolta össze Harmattá az ász(i) nép megjelenését a Fekete-tenger északi partvidékén. M. P. Abramova legutóbb a régészeti anyag elemzése segítségével Harmattával lényegileg azonos következtetésre jutott. Ugyanis a kelet-európai sztyeppén, a Volga és a Don között, valamint a Kaukázus északi előterében a II. században terjedt el az a későszarmata kultúra, amely az alánokhoz köthető. Abramova Harmattával ellentétben az aszikat nem említi. Az Araitól a Donig terjedő alán „birodalom" önállóságának a hun invázió vetett véget a 370-es években. 6. Minthogy a Kangkü nevű birodalom nemcsak a sztyeppéi területekre terjedt ki, hanem jelentős kézműiparral rendelkező és öntözéses földművelést folytató oázisvárosokat is magában foglalt, következésképpen a lakosság egy része képtelen volt a továbbvándorlásra, mindenképpen szükséges annak áttekintése, hogy maradtak-e, maradhattak-e ászi csoportok Kangkü területén 350, Kangkü önállóságának megszűnése után is. Az adatok azt bizonyítják, hogy maradtak. A türk birodalom fennállásának idején (552-659, majd 687-745) a nyugati türk törzsek között szerepelt egy nem türk eredetű tuhsz törzs, amelynek neve egybecseng a kaukázusi alánok vezértörzsének duhsz-ász nevével. A nyugati türk birodalomban fontos szerepet játszó tuhszok szálláshelyei az Iszig-költől nyugatra voltak, tehát a régi Kangkü területén. Erre a föld72