Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Selmeczi László: Régészeti kutatások a Nagykunságon

A tárgyi emlékanyag alapján bepillantást nyerhetünk a falu egykori életébe. A leletek a földművelés és állattenyésztés között megoszló gazdálkodásra utalnak, amelyben az állattenyésztés játszhatott jelentősebb szerepet. A földművelés szerszámanyagából a sarló és sarlótöredékek a leggyakoribbak. Rajtuk kívül néhány ösztöke, kaszaüllő, kaszakalapács, kaszatöredék és ásópapucs darabja került elő. Az állattartáson belül a legnagyobb részarányt a szarvasmarha képviselte, majd csökkenő arányban következett a juh, kecske, disznó és a ló. De a településen tartottak kutyát, s tenyésztettek tyúkot, ludat és egyéb szárnyasokat is. Az állattartás intenzív formáira utal a telepről előkerült igen sok patkó, néhány béklyó, valamint zabla és egy kolompnyelv. Az állattartással is összekapcsolhatók a szekerezésre valló vasalások is. A lovasélet tanúsága néhány sarkantyú, fokostöredék, s egy lándzsahegy. A téli fagyok idején a jégen való közlekedést gyorsították meg a csontkorcsolyákkal. Méri hangsúlyozta, hogy azokat nem erősítették a lábbelire, hanem csak ráállottak és bottal taszították előre magukat. Csaknem minden házból előkerültek különféle balták, szekercék, s néhány kétkézvonó is. A szerszámok élesítésére fenő- és köszörüköveket használtak. A házak felszereléséhez tartoztak az őrlőkövek is. A háztartásban használtak fémedényeket, valamint sokféle formájú és nagyságú agyagedényt. A főző (és tároló) fazekak közül a nagyobbak karcsú formájúak, feltehetően azért, hogy a nyílt tűzön a láng jobban körüljárhassa őket. A kisebb fazekak zömökebbek, ezek - Méri megállapítása szerint - könnyen befértek a kemencébe is. A fazekak, bögrék általában díszítetlenek. Az ásatás során nagy számban kerültek elő finom szürke anyagból készített füles és csecseskorsók. A házimunka eszközei között igen gyakori a csont ár, s a szövés-fonás munkaeszközei, s a legkülönbözőbb pengéjű kések tömege. 3. A Nagykunság régészeti kutatásában további fontos eredményeket hozott Pálóczi Horváth András kisújszállási terepbejárása. Ezeket, A kunok megtelepedése Magyarországon című tanulmánya alapján, a következőkben foglalhatjuk össze: Amíg Györffy István: Nagykunsági krónika című művében még úgy vélte, hogy a kunokat a magyarok által meg nem szállt, megtelepedésre kevéssé alkalmas területekre telepítették, Pálóczi bizonyította, hogy a Nagykunság az Árpád-korban is lakott volt, s hogy a Méri által terepbejárással megvizsgált elpusztult nagykunsági települések közül 16 Árpád-kori eredetű. Megállapította azt is, hogy Kápolnás, Fábiánsebestyén, Asszonyszállás, Bolchatelek, Hatház, Hegyesbor, Turgonypéterszállása, Marjalaka és Póhamara esetében a kunok az egykori Árpád-kori falu telkét szállották meg, következésképpen a településhelyek kontinuitása igazolható, még ha a lakosság ki is cserélődött vagy elkunosodott a XIII-XIV. században. Ezt támasztották alá saját kisújszállási terepbejárási eredményei is. A megkutatott területen az Árpád-korban 6, a XVI-XVII. században 5 falu állott. Pálóczi okleveles adatok alapján elemezte a Nagykunság ХГУ. századi birtokviszonyait is, s megállapította, hogy Kolbázszállás már a XfV. század végén feltűnik a for62