Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon
A besenyők régészeti emlékei A kelet-európai steppét meghódító besenyők emlékei közül csak a lóval, lószerszámmal, fegyverekkel temetkező előkelők és a harcos középréteg sírjait tudjuk azonosítani, a kevés és nem korjelző tárgyat szolgáltató vagy melléklet nélküli nomád sírok keltezése és népi hovatartozásának meghatározása egyelőre nem megoldható. Sz. A. Pletneva szerint a besenyők halottaikat fakoporsóban, fejjel nyugatra helyezték a sírgödörbe, melyet általában korábbi kurgánba ástak, vagy a sír fölé kicsiny halmot emeltek. A halotti toron feláldozott hátasló maradványait: a lenyúzott lóbőrt a bennehagyott koponyával és lábcsontokkal, felszerszámozva a halott bal oldalára tették vagy föléje temették. A részleges lótemetkezési módnak ezek a formái már a besenyők megjelenése előtt is megtalálhatók a steppén, tehát nem kizárólag erre a népre jellemző szokások. A besenyőkkel együtt Európába kerülő tárgytípusok közül megemlíthetjük az ún. csukló nélküli csikózabiát, melynek sajátságos, merev, egyenes vagy ívelt szájvasa van. Ez a típus az Urál-vidéki vagy a nyugat-szibériai erdős steppén alakult ki, a ló jobb visszafogását szolgálta. Ugyancsak a besenyők hozták a Volgától nyugatra a puha talpú csizmához való kerek kengyel új típusát. A X-XI. századi dél-oroszországi és moldvai besenyő sírokban általában a lovasfclszerelés és a fegyverzet vas tárgyai fordulnak elő: zabla, kengyel, hevedercsat, kés, csiholó, harci balta, lándzsa, nyílhegyek. A viseleti kellékek ritkák: ezüstveretes övek, varkocsdíszítő karikák, karperecek, gyűrűk. A női sírokban jellemző tárgy az olló — egyebek mellett ajuhnyírásnak is munkaeszköze -, mely a ma is használatos típus középkori előzménye, különbözik az Európában korábban elterjedt rugós nyelű típustól. A korszak jellegzetes steppei divatcikkei a madár alakú áttört ruhaveretek és az ún. fülkanalak, melyek készítési helye a Volga alsó folyásának vidéke vagy az Észak-Kaukázus lehetett, tehát kazár fennhatóság alatt lévő terület. A fülkanalakat az előkelő nomád nők már nem pipereeszköznek, hanem viseleti darabként használták, sérült, törött állapotban is: ezek az állatábrázolásos vagy életfát sejtető növényi mintás, áttört bronz csüngők hajfonatdíszként szolgáltak. A besenyő korszak steppei ötvösségének legszebb emlékei a gazdagon díszített ezüst lószerszámok csörgős véretekkel, szíj elosztóval, a szíjelágazást takaró kereszt alakú véretekkel. Ezek szerkezetileg és a tárgyformák szempontjából összefüggő steppei leletcsoportot alkotnak - a Volgától keletre és a nyugat-szibériai steppéken is hasonló felszereléseket találunk -, díszítésük azonban különféle művelődési hatások egybeötvöződéséről tanúskodnak. A Donnál, a Dnyeper alsó folyásánál és a Krímben előkerült gazdag nomád sírleletek lószerszámain az egyszerű keleti motívumokon kívül az orosz-normann és a bizánci ötvösség díszítései és technikai megoldásai jelentkeznek (szalagfonatos díszítés, niello technika). A korszak egyik leggazdagabb nomád férfi sírja a Don középső folyásánál, Gajevkánál került elő. A leletet bizánci arany pénzek keltezik a XL század második negyedére. A gajevkai sírban 215 db aranyozott ezüst niellós veret került elő, nagyobbrészt a lószerszám tar17