Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)

Kósa László: A gyulai reformátusok története

tekinthetjük a magyarországi reformáció egyik alközpontjának. A református egyházaknak azonban nemcsak a török megszállással kellett szembe nézniük, hanem az 1560-as évek végén Erdélyből elinduló antitrinitárius térítéssel is. 1570 nyarán Gyula közelében Békésen és Belényesen, ugyanazon év őszén Simándon zajlottak le református-antitrinitárius hitviták. Az 1590-es évekig a város lakosságának jelentős része antitrinitárius volt. Az 1566-tól 1695-ig tartó gyulai hódoltság magyar egyházi életéről azonban alig van adatunk, az is jórészt közvetett következtetésből származik. Még az sem tudható pontosan, hogy ennek oka a török hatóság vallási türelmetlensége, a lakosság nagyarányú menekülése vagy a történeti forráspusztulás. Mindhárom tényező egyidejűleg elképzelhető. A város és környékének magyarsága nagyobb arányban csak a tizenöt éves háború (1591-1606) következtében költözik és pusztul el. A reformáció korabeli protestáns istentiszteleti helyek közül a várkápolnában nyilvánvalóan nem gyűlhettek össze, ám az nem tudható, hogy az egykori plébániatemplomot (Törökzug) és a ferences rendházat (Epreskert utca) meddig használták. Az egyetlen név szerint ismert prédikátort, Szőnyi Istvánt az 1673. évi tiszántúli református zsinat rendelte Gyulára. Az egyházi élet folyamatossága helyett valószínűbb, hogy a gyulai reformátusok vagy a közeli Gerla vagy az ugyancsak közeli (ma Romániába eső) Kispél községbe jártak templomba, esetleg az ottani prédikátorok látták el vallási igényeiket. A város és környéke a hódoltság alatt fokozatosan néptelenedett, a a legnagyobb arányú pusztulás azonban az 1685-ben kezdődött és 1711-ig tartó háborús negyedszázadban következett be. A törökellenes felszabadító harcok idején az egyházközségek túlnyomó többségével együtt megszűnt a Zarándi Református Egyházmegye, melyhez valószínűleg a gyulai hívek is tartoztak. Az 1695. évi várvisszavétel után visszaszivárgó magyarok között reformátusokat is találunk. Az újjáépülő települést az 1703. évi nagy rácdulás teszi ismét tönkre. Szervezett református egyházi életnek 1712-ből ismerjük az első nyomát, egy lelkészi díjlevelet, az első ismert nevű gyulai prédikátor, Szendrei Gergely viszont csak 1715 elején foglalja el helyét. 1715-ben nagyobb csoport magyar katolikus érkezik a városba, 1724-ben pedig katolikus németek. így alakul ki a hódoltság alatt betelepülő román görögkeletiekkel együtt Gyula újkori nyelvi-vallási összetétele, melyben - tiszántúli viszonylatban majdnem páratlanul - a reformátusok a római katolikusokhoz képest kisebbségben vannak, a teljes lakosságnak mintegy két évszázadon át 30% körüli részét alkotják. Az újratelepülő helységben a reformátusok a váron kívül egyetlen viszonylag épségben maradt középkori eredetű épületet hoztak rendbe istentiszteletek tartására. Az egy emelet magasságú oratórium falait a mai Petőfi téri katolikus iskola déli szárnya rejti. Torony helyett közvetlenül mellette harangláb állott. 29