Zilahi Lajos: A sárréti í-zés állapota. Az í fonéma sárréti gykorisága - Chronica Bekesiensis 5. (Békéscsaba, 2011)
III/3. - Szövegmutatványok a Sárrét-vidék öt pontjáról (Békés, Biharnagybajom, Biharugra, Doboz, Sárrétudvari)
Békés Adatok Békés város /-zésének történetéhez, (részlet) (Tö). In: Hajdú Mihály: Válogatott tanulmányok. Budapest, 2003. 454. A XIX. század í-ző névadatai hangsúlyos szótagban a következők. 1806: Bires {Béres) Tóth István (Molnár 239), 1831: Kéki (Kiki) Hajdú István (i. m. 244), Vikás Szabó János (i. m. 250), 1835: Miszáros Gergely (Hajdú 22). Közülük csak a véka ’mérőeszköz’ XX. századi ejtéséről nem volt eddig szó, de Szabó nyomán (288) ezt is i-zőnek kell ma is tartanunk. Hangsúlytalan helyzetű /-zést mutat az 1842-ből való Borbi János esküt m k <maga keze írása > (Hajdú 23) aláírás még akkor is, ha ezt áthúzta valaki (valószínűleg a jelen levő városi jegyző), s utána így írta újra: Borbély János Esküit (uo.). A borbély szó a XX. században is í-ző és szótagzáró mássalhangzót vesztő volt: börbí, börbíknak ’borbélyoknak’, Bör- bí Gabri (Szabó 284). E század első feléből már közszói adataink is vannak, s ezek megerősítik a tulajdonnevek tanulságait. 1820: letíve (Hajdú 19), 1941: títet, tít, títel, títemíny, tívőü, tíve (Szabó 294). 1844: Kintelenítettem (Hajdú 23), 1941: kíny, kínnye-kedve, kínyés, kínyelém, kítelen ~ kénytelen (Szabó 278). E század elején még néhány képzőben is megvizsgálhatjuk az /-zést a békési népnyelvben. 1814: tsákány élesitis (Hajdú 16), élesitis (i. m. 17), 1844: jelentiseim meg vannak írva (i. m. 23), 1941: kilís, bélis, hideglelís, lövís, kötís, csíplís, gyülís, vetís, év is stb. (Szabó 297). Majd pedig egy másik képzőben: 1814: mind össze siggel (Hajdú 17), 1941: egíssíg, beteksíg, kössíg, szüksíg stb. (Szabó 297). Az -és valamint -ség képzőalakok i-zése tehát - legalábbis a XIX. és a XX. század között - folyamatos, de az előzők alapján föltételezhetjük, hogy korábbra is visszanyúlik, csak tulajdonnevekben ritkák lévén, nem lehetett rájuk megfelelő példát találni. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ellenpélda, é-ző forma sem fordult elő az összeírásokban, jóllehet a többi í-ző esetre meglehetősen sok é-vel írott névformát lehetett volna fölsorolni. A XVIII. század végétől honoráciorok följegyzéseiben egyetlen í-ző alak sem található, és a XIX. század folyamán az eredeti népi írásokban is fokozatosan csökken a számuk, csak ritkábban használt vagy nyelvjárási szavakban fordulnak elő. Ki144
