Zilahi Lajos: A sárréti í-zés állapota. Az í fonéma sárréti gykorisága - Chronica Bekesiensis 5. (Békéscsaba, 2011)

III/3. - A kutatás eredményeinek áttekintése - Néhány kiemelés röviden - A bomlás jelei a sárréti í-zésben (A nyelvjárási jelenségek bomlása, illetve visszahúzódása)

vegében nem jegyzett le kettőshangzókat.) Az atlaszadatok is erős z'-zést mutatnak Dévaványán (vő. A magyar nyelvjárások atlasza. M-19: aprólík, giri ~girí ’görény’, ílet, ízík, kockástíszta, kolompír, maríkszédőü, nászníp, szája szilé, szívanao, takarmárípa, vakarík, vendígék, vetíltd), de az é helyén ejtett kettőshangzóknak is több változatát találjuk benne (é~ei~éi ~ éj). A helyzet itt is motiválja egy-egy alakváltozat jelentkezését (vö. fentebb: keirein szeipen, de: - Kír még? Kírék hát. stb.).

A dobozi és sárrétudvari beszédfelvételek részletei a dévaványai tapasztalatokéihoz hasonlóak. A sárrétudvariból való szövegrészletben (vö. Zilahi: BihMúzÉvk. 2001. 200-201) Szabó Márton, akkor 77 éves juhász beszédében erős és következetes z'-zés mellett (16 z'-ző adat) öt é-ző szóalak is előkerült (átkébzésék, egésségügyi, édesapám, élet, régi). Első látásra, a szociológiai mutatók ismerete nélkül ez kilóg az eddigiek közül. A 16 z'-ző példa és az öt é-ző adat ellentmondása azonban oldódik, ha figyelembe vesszük, hogy Szabó Márton igényes ember volt munkájában, verselgetett, sokat olvasott és irodalmi körökkel tartott kapcsolatokat. É-ző megbicsaklásait ezekre vezetem vissza. (A beszélgetés másik helyén ésanyám-nak mondta az édesanyját, azt pedig nem tudom elképzelni, hogy az é/ef-et más, hétköznapi helyzetben ne z7eí-nek ejtette volna. Lásd még: „ojan életsorba ílt...” stb.)

A két utóbbi beszédfelvétel a Végh JózsEFénél is, a dévaványainál is (Balogh Lajos és Hajdú Mihály munkája) később, az 1980-as évek elején készült, és a két adatközlő (dobozi és sárrétudvari) negyedszázaddal ezelőtti beszédének z'-ző állapotát mutatja. Napjainkra a 15-60 év közöttiek nyelvállapotában sokat változott a helyzet: az z'-zés a fiatalok beszédéből kiveszett, a középkorúakéban pedig megbomlott és jelentősen visszahúzódott. A fiatalok beszédében csak é-ző „ellenpélda” van, tájszó sincs.

Az idős emberek beszéde annyiban más, hogy a hangtani jelenségek, köztük az z'-zés alig-alig megbomlottan hallhatóak körükben, a tájszóanyagból viszont alig maradt. Az elmúlt ötven

139