Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

A Károlyi-huszárok részvétele a felkelés felszámolásában

Károlyi pedig egy kipróbált régi strázsamestert küldött egy káp­lárral és tizenegy katonával hozzájuk, miközben Spissits az egész századot továbbvitte Gyulára. A fiatal ezredes maga sem vélte, hogy a katonáknak hajlandóságuk lett volna a kurucságra, de még ha szándékukban állt is volna átállni a felkelőkhöz, szerinte azt Spissits főhadnagy „az általa praescribált (felvázolt - S. I.) csal­hatatlan móddal” biztosan megakadályozta volna. Ha mégis az ellenkezője történt, akkor nyugodtan védekezhetnek azzal, hogy a dezertálások oka nem volt más, mint hogy a Békés vármegyé­ben kvártélyozó újoncokból akartak átadni más ezredeknek; ill. a mundér, a ló és a fegyver hiánya, valamint a „redressirozás” (át­szervezés) gyakori híre vitte rá őket a szökésre.148 Macskásy kapitány és Andrássy alispán hamarosan megnyu­godott, mivel a Vásárhelyről és Mindszentről megszökött nyolc újonc közül három már május 11-én kézre került Baja környé­kén.149 Sőt, Andrássy május 12-ei levele szerint a kapitánnyal nem is észlelték, hogy a katonáknak hajlandóságuk lett volna a felkelőkhöz csatlakozni; május 15-én pedig arról írt, hogy a katonák legszívesebben rögtön a felkelők üldözésére indultak volna, de parancs nélkül semmit sem tehettek.150 Az elfogott szökevények vallomása ugyancsak megnyugtatta az alispánt és a tiszteket, mivel a katonák nem a lázadáshoz csatlakozás céljából szöktek meg, dezertálásuk okául pedig a vármegyétől kiutalt hiányos ellátmányt hozták fel.151 A véres erdőhegyi mészárlás hírére május 11-én Spissits főhadnagy is fellélegzett, tovább már 148 Károlyi Ferenc levele Károlyi Sándornak. Nagykároly, 1735. május 8. MOL P 398. KCSL Missiles. Nr. 33949. 149 Lásd Andrássy Zsigmond levelét 1735. május 12-ről; Macskásy Farkas pedig május 16-án és 19-én tudósította erről Károlyi Sándort. Függelék, 21., 28., 37 Károlyi Ferenc szerint Macskásy kapitány „Rácz Országról” hozatta vissza a szökevényeket. Károlyi Ferenc levele Károlyi Sándornak. Nagykároly, 1735. május 18. MOL P 398. KCSL Missiles. Nr. 33952. 150 Függelék, 21., 26. sz. 151 Lásd Károlyi Ferenc említett levelét. Függelék, 10. sz. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom