Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

A csongrádi katonaság

a rendelkezésünkre álló név szerinti kimutatás alapján novem­ber 6-a és december 5-e között összesen 53 személyt fogadott fel, köztük a november 19-én szerződtetett Guery Antal furírt és Rödell János nyeregkészítőt. Ezeket a katonákat később két csoportban vezényelték Csongrád vármegyébe. Bár Halász Péter kapta kézhez elsőként a hadgyűjtésre jogosító engedélyt, elhú­zódó bécsi feladata miatt csak később láthatott hozzá a tobor­záshoz. November 1-jén egy Pap (Rápolthy) János nevű sebészt, november 15-e és december 1 -je között pedig 12 magyar nemze­tiségű újoncot fogadott fel.28 A hazavezényeltek közül kikerült Majláth Miklós strázsamester decemberben kezdte el a toborzást, aki az újév másnapjáig már 25 válogatott legényt gyűjtött Nagy­kőrösön és Cegléden; de Pest vármegye alispánja is felfogadott tizenhárom újoncot, akik „egytűly egyik jó forma léginek” vol­tak. Majláth egy Farkas György nevű nemest fogadott káplárnak Nagykőrösön, aki saját fegyverével és lovával állt be mellé. A to­borzás olyan jó ütemben haladt, hogy időközben (úgy tűnik, de­cember 18-án) Károlyi Ferenc már le is állíttatta, aminek Majláth január 1-jén eleget tett.29 Mraz káplár harminc embert hozott magával, akik „jó forma legények” voltak, és a kapitány szerint Ponickan seregében nem is akadtak náluk jobbak.30 Mivel a ki­mutatások szerint Majláth mellett 16 veterán tartózkodott, vele, ill. Mraz káplárral és hét emberével legalább 25 kipróbált, régi huszár került Csongrád vármegyébe. Őket az újoncokkal együtt Hódmezővásárhelyen, Mindszenten és Szentesen szállásolták el. Andrássy Zsigmond Csongrád vármegyei alispán kimutatása sze­28 Mivel Ponickan november 10-én indult el Károlyitól Pestre, az első jelentkezők felvételére csak 15-én kerülhetett sor. A kimutatás szerint a november 6-án, 7-én és 10-én nyilvántartásba vett újoncokat is Halász szerződtethette. 29 Majláth Miklós strázsamester levelei Károlyi Ferencnek. H. és d. nélkül, ill. Cegléd, 1735. január 2. Uo. Nr. 45763., 45762. 30 Macskásy Farkas levele Károlyi Ferencnek. Vásárhely, 1735. január 15. Uo. Nr. 50580. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom