Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

Megszégyenítő büntetéseh: hatodába zárás, deresre húzás

A kalodába zárás, deresre húzás szemléltetése, az eszközök „kipróbálása” kedvelt attrakciója napjaink múzeumainak. Pedig ezek még a 18-19. században is testi-lelki szenvedéssel, megaláztatással járó kínzóeszközök voltak. A dobogóra helyezett oszlophoz kötés, más néven pellengérre állítás, a változatos méretű és formájú nyak-, csukló- és lábkalodákba szorítás, vagy a támla nélküli padra, deresre kötözés és botozás lényege a nagy nyilvánosság előtt végrehajtott megszégyenítő büntetés, célja pedig az elrettentés volt. Békéscsabán a deres a régi városháza udvari szárnyépülete mellett volt. Deresre verték például azokat, akik a kirótt pénz- büntetést nem tudták kifizetni, kalodával büntették a paráznaságot, nyelvelést, lopást, pellengérre állították a verekedős, részegeskedő embereket, a tolvajokat. A megesett lányokat, mint a nőket általában korbácsütésekkel büntették.

A több vármegyéből származó Békéscsabára érkezett vegyes népesség egybeforrasztásában nagy szerepük volt az evangélikus lelkészeknek, tanítóknak, különösen Tessedik Sámuel lelkésznek. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a településen kevés ember került szembe a törvénnyel. Már hivatalba lépésekor kihirdette: „mindenki úgy viselje magát, mint egy valódi evangelicushoz illik, a rendzavaró s botrányos életű nyilvánosan, az egész egyház előtt büntettessék". A leírások szerint Békéscsabán háromféle büntetés volt általános: a kalodába zárás, a pénzbüntetés, a megveretés. Haan Lajos leírásából egy konkrét példát is ismerünk: „...egy Sípos Ilona nevű nő, kit férje hét év előtt elhagyott volt, gyermeket szült. Ez

88