Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

II. A honfoglalás korától az újratelepítésig

Karci eszhözöh - nyílhegyeh

történet az 1950-es években kezdődött, amikor a

helyi termelőszövetkezet a lelőhely északnyugati szélén levő tanya mögött homokbányát nyitott, és hat csontvázat figyeltek meg. Koporsóban voltak eltemetve. 1983-ban és 1987-ben ettől a bányagödörtől délkeletre, a Gyógyszertári Központ udvarán, a teniszpálya alapozásakor újra sírok kerültek elő. A leletmentésen 29 sírt tártak fel, melyek szarmata koriak, kora Árpád-koriak és középkoriak voltak. Az Árpád-kori temetkezések valószínűleg a 11. század elején indultak, és a 14. sír pénzlelete alapján minimum I. László király (1077-1095) uralkodásáig tartottak.

Az Árpád-kori sírok leletei között vascsat, vas koporsószegek, sima bronz és ezüst hajkarikák, nyitott, elkeskenyedő végű bronz karperec, I. László király (1077-1095) érmei, bordázott S-végű ezüst hajkarika, sodrott ezüstgyűrű, apró színes üveggyöngyök, nyílhegyek vannak.

A 26. sírban nyílhegyek is voltak. Az íj és a nyíl a honfoglaló magyarság egyik legfontosabb fegyvere volt. A reflex íjak fából, szaruból, állati inakból készültek. Az íjak markolatát és szarvait sokszor csontokkal díszítették. Lőtávolságuk 250-300 méter is lehetett. A nyilak hegyeit vasból kovácsolták, és a vesszőbe eresztett kis tüskével erősítették fel a nyílvesszőre. Az íj azonban nem csak a harc eszköze volt, hanem a vadászaté is. A 10-11. században a vadászat mindenki számára szabad volt, és csak később, a középkor folyamán vált a felsőbb társadalmi rétegek kiváltságává.

Medgyesi Pál

46