Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

IV. Az 1848–49-es szabadságharctól a második világháborúig

A csordajárással Kapcsolatos ügy

|££]| -ben városunk már egy polgárosodó, modern XvO * iparral és közlekedési hálózattal, pezsgő kereskedelemmel rendelkező település képét kezdte felvenni, de a régi mezővárosi, sőt, falusi jelleg azért még visszavisszaköszönt. Ilyen volt például a mindennapos csordajárás is. Békéscsabán ekkor még sokan tartottak lovat, tehenet, a lakosságszám emelkedésével pedig még nőtt is az állatállomány, dacára az erősödő tanyaépítési hullámnak. Ekkoriban három ménes és két csorda számára kellett a városnak legelőt biztosítani, ezek egyike volt a vandháti legelő, a mai repülőtér területe. A Berényi út felől ide érkező tehéncsordának pontosan a Fő téren át vezetett az útja. A helyi elöljáróságnak bizony komoly gondot jelentett ez, hiszen városunk éppen a vármegye székhelyének szerepét szerette volna átvenni Gyulától, és az elutasítás egyik oka pont az elmaradott, falusias jelleg volt. Micsoda város az, amelynek főterén naponta kétszer tehenek vonulnak végig?

Békéscsabán az „úri" és a „népi" frakció között folyt hát elkeseredett küzdelem a csordajárás ügyében. Az „úri” frakció tagjai nem akarták, hogy az állatoknak a Fő téren át vezessen az útja, a „nép" pártján állók azonban az évszázados szokásjogra hivatkoztak. Miután Zsíros Mihály bíró és a városatyák nem tudtak a kérdésben megegyezni, a vármegye döntött: az „urak" pártjának adott igazat. A „népi" párt és a velük rokonszenvező csabai gazdák azonban nem nyugodtak bele a vereségbe, és a belügyminiszter elé vitték az ügyet, aki a „nép" javára döntött. így aztán a csabai tehéncsorda továbbra is a megszokott útvonalon járhatott ki-be a legelőre.

Kovács Gergely 356