Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

IV. Az 1848–49-es szabadságharctól a második világháborúig

A lámpagyújtogatóh ideje

A közvilágítás korábban nem volt olyan természetes, mint ma, évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy Csabán késő este is legyen fény.

Az utcák megvilágítása 1868-ban vette kezdetét, amikor a forgalmasabb utcákon petróleumlámpákat állítottak fel, ez ekkor még 50 darabot jelentett, és csak a századforduló idejére sikerült a lámpák számát megháromszorozni. Mindez azt is jelentette, hogy sokszor nagyon rosszak voltak a látási viszonyok.

Hiába döntött a békéscsabai közgyűlés arról, hogy a lámpákat már az ősz kezdetével meg kell gyújtani, gyakran még a téli, havas időben is csak díszként álltak a lámpák. Többször is balesetekről írtak az újságok, amelyek nem történtek volna meg, ha a lámpagyújtogatók gyakrabban és alaposabban végezték volna munkájukat. Hiába számított a vasút már akkor is forgalmas helynek, az állomás környékét uraló sötétség miatt gyakran felháborodtak a lakosok. Sőt, úgy gondolták az 1870-es években, hogy nyáron nincs is szükség semmiféle világításra, ezért átmenetileg le is szerelték a lámpákat az állványról. A tiltakozás hatására Csaba közgyűlése úgy döntött, hogy a vasútállomástól az evangélikus nagytemplomig, nyáron is meg fogják gyújtani a lámpákat, sőt még a Széchenyi ligetben is elhelyeztek néhány lámpát. A villanyvilágításra való átállást az 1900-as évek elején kezdeményezték, és rövid időn belül elkészült a csabai villanytelep.

Szakái Veronika

314