Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
IV. Az 1848–49-es szabadságharctól a második világháborúig
A búzonemcsítés úttörője O aba életében a gabonatermesztés fontos szerepet játszott, és a 19. század második felétől kezdve jelentős változások történtek ezen a területen. Ebben nagy szerepe volt Mokry Sámuelnek, aki még a Rudolf Főgimnázium tanáraként került Csabára 1858-ban. A csabai evangélikus egyház hitszónoka volt, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy nyíltan bírálja a kulturális és szociális állapotokat, viszont emiatt tanítói és hitszónoki tisztségéből is távoznia kellett. Gerendáson kezdett el gazdálkodni, ennek köszönhető, hogy a búzanemesítés alapjainak a lefektetését az ő nevéhez kötjük. Mokry Sámuel évente kiválogatta a kalászokat a termés mennyiségét befolyásoló tényezők alapján, és megvizsgálta számukat, bokrosodásukat. Ennek köszönhetően közel 80 évvel megelőzte saját korát, és bebizonyította a növények betegségekkel szembeni ellenállóságának öröklődését. Ezzel a tudományos áttöréssel azonban valószínűleg maga Mokry sem volt tisztában. A válogatás során a helyi viszonyokat is figyelembe vette, hiszen ebben az időszakban különösen megnehezítette a gabona- termesztést a gyakori aszályos időjárás. Végül kiváló minőségű búzát tudott kifejleszteni, amelynek hozama háromszor nagyobb lehetett, és ezzel hozzájárult a termésnagyság növekedéséhez. Munkáját részletesen megörökítette az 1875-ben megjelent Búzanemesítés című munkájában, amely a téma első magyar szakkönyvének tekinthető. Szakái Veronika 286