Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
IV. Az 1848–49-es szabadságharctól a második világháborúig
Társas munháh, társas élet A 19. század második felében a hagyományos paraszti kultúrában sokkal több idő jutott az emberi kapcsolatok ápolására, mint manapság. A téli időszakban szüneteltek a mezőgazdasági munkák, s megkezdődtek a társas munkák. Ilyen munkaalkalmak közül a fonók voltak a legnépszerűbbek, melyek a párválasztásban is kiemelt szerepet játszottak. A fonók az őszi betakarítás után kezdődtek meg, s kiváló szórakozási alkalmat nyújtottak mindenkinek. Az asz- szonyok és a lányok már délutántól együtt fontak, míg a legények és férfiak csak este 7 óra után érkeztek meg. A fonás mellett jutott idő nótázásra és játékokra is. Az elejtett orsó felkapása, szösz ellopása remek alkalmat nyújtott csóklopásra, amely szigorú szabályok szerint kizárólag arcra történhetett. A fonók a második világháborúig fennmaradtak Békéscsabán. További hasznos időtöltésnek bizonyult a fosztás is, mely a csuhésan leszedett kukorica téli tárolásra alkalmassá tételét jelentette. A fosztókákba időseket és fiatalokat egyaránt meghívtak. Sokan barátokkal, barátnőkkel érkeztek, ily módon új lehetőségek nyíltak az ismerkedésre, barátkozásra. A fosztás során minden leány próbált piros csövet találni, mely a jóslat szerint közeli házasságot ígért. A tollfosztók a fonókhoz és a fosztókhoz hasonlóan a társas munkák közé tartoztak, ezeket azonban inkább csak szegényebbek tartották. Itt liba-, kacsa- és olykor tyúktoll fosztásá- ra került sor. A nagy disznótorok ugyancsak társas munkaalkalmaknak bizonyultak, ahol összegyűltek kicsik és nagyok. Salamon Edina 240
