Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

I. Az őskortól a honfoglalás koráig

A szhítdh

7. század legvégén egy új nagyállattartó népesség érkezik keletről. Az egykori Szkítiából kiszakadt népcsoportok telepedtek le az Alföldön és Erdélyben. Műveltségük rokon a Fekete-tenger északi partvidékén és a Középső-Dnyeszter-Dnyeper mentén élt szkíták kultúrájával. Az Alföld szkíta kori lakossága fontos szerepet játszott a Kárpát-medencében, fejlett vasmegmunkáláson és nagyállattartáson alapuló gazdasága, szerteágazó kereskedelmi és kulturális kapcsolatrendszere révén. A ló és marha tartására (itatás] utal Békéscsabán, a cserépgyár agyagbányájában, a Borjú-réten feltárt kút is.

A szkíta korszak sírjai a temetkezési szokások sokszínűségét mutatják: a halottakat elhamvasztották vagy zsugorított, nyújtott helyzetben eltemették. Ezt a vegyes rítust tükrözi a 77 síros békéscsaba-fényesi temető is. Békéscsaba belterületén, különböző földmunkák, építkezések során egy-egy sír került csak elő. Ilyenek például a Deák Ferenc utcában és az Árpád soron feltárt temetkezések. Jellegzetesek a férfiak sírjába helyezett fegyvermellékletek: íj, nyíl, lándzsa, vasfokos, tőr, akinakész (rövid kard]. A vasmegmunkálás mellett a szkíták közvetítésével terjed el a Kárpát-medencében egy másik technikai újítás: a fazekaskorong használata. Művészetüket átszőtte a mágikus jelentőséggel bíró állatábrázolás. Szarvasok, őzek, bikák, farkasok, párducok, oroszlánok, sasok láthatóak fegyvereiken, ékszereiken, különböző használati tárgyaikon.

Nagy Dániel Sándor

22