Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

A hang a legnaggobb bines -Nagytemplom

A csabaiak körében ismert az a mondás, hogy a papot és a kutyát a hangjáért tartják. Ha elmegy a hangja, mehető is.

A nagytemplom lelkészeinek kiválasztása nagyon érdekesen történt. A meghirdetett állásra meghívott pap felment a szószékre, és prédikálni kezdett. A presbiterek pedig kimentek a templomból, és odatűztek arra a pontra egy karót, ahol még hallani lehetett a hangját. A hetek teltek, a karók szaporodtak. Azt választották a gyülekezet lelkészének, akinek messzebbre hallatszott a hangja, hiszen be kellett zengenie annak a prédikációnak a teljes nagytemplomot.

Vasárnap az istentisztelet kezdete előtt két órával a hívek elkezdtek énekelni orgonakíséret nélkül. Rendszeresen nyitva hagyták a templomot azoknak a kedvéért (és több százan voltak), akik nem mentek haza ebédelni istentisztelet után, hanem vecsernyéig énekeltek a helyükön ülve vagy állva.

A szlovák evangélikusok énekeskönyve, a rézveretes Tranoscius több mint ezer éneke lényegében a keresztyén hit minden lényeges elemét tartalmazza. Otthonukban rögtön ébredés után már énekeltek belőle.

„A csabaiak az éneklésnek nagy barátai, annyira, hogy halottas toraik, keresztségeik, lakodalmaik éneklésből állnak [...] de kivált nyáron és más munka idején, minden bokor, tanya, kert, szőlő visszhangzik az énekléstől" - írja Haan Lajos.

Kutyej Pál Gábor