Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig
Csabai uárosrészch - lamina A z 1718-ban újratelepült Csaba lakossága a Felvidékről nagyszámban érkező telepesek hatására rohamosan növekedett. Az új környezetben letelepültek egyik legfontosabb feladata házaik felépítése volt. Az építkezéshez csak olyan anyagokat használhattak, melyeket a természet adhatott: földet, fát és nádat. A vert falú, illetve vályogfalú házak építéséhez szükséges földet a helység szélén termelték ki. A legjelentősebb földkitermelés a mostani Erzsébethely területén folyhatott. A kitermelés után gödrök keletkeztek, amiből a „Jamina-gödör" elnevezés származik. Az említett területet 1769-ben osztották ki szőlőskertnek (Vinyice elnevezés], A „városi" nincstelen jobbágyok, zsellérek, hogy kivonják magukat az adókötelezettség alól, tömegesen kezdenek kiszökdösni, kitelepülni a szőlőskertekbe. Csaba „városa" az 1840-es évek táján több rendeletet is hozott a kiköltözöttekkel szemben, de ezek a rendeletek csak papíron éltek. Csaba nagygazdákból álló vezetősége nem törődött Jamina gazdasági, oktatási és kommunális fejlesztésével, aminek következménye az lett, hogy 1880-ban Jamina - mint leendő község - önállóságot követelt magának. A jaminai lakosok, Kesjár János és társai, kérelmüket a békéscsabai szolgabíróhoz adták be, aki továbbította a megyéhez. Az elkövetkező év szeptemberében a szőlőskerti lakosok önállósodási kérelmét a megye vezetősége, majd decemberben a belügyminiszter is elutasította. A városrész azonban nem nyugodott bele a döntésbe, ezért 1882-ben másodszor is beadták önállósodási kérelmüket a miniszterhez, melyben kijelentették, hogy 160
